Reggeli Sajtófigyelő, 2003. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-09-13
Cikkek: Magyar – magyar képviselői találkozó - Eltérő vélemények a kettős állampolgárság ügyében Népszabads ág • 2003. szeptember 13. Belgrádból hivatalos jelzés érkezett, hogy Szerbia és Montenegró nem fogadja el az etnikai alapú kettős állampolgárságot, mondotta Kovács László külügyminiszter tegnap újságíróknak a környező országokban élő magyar parlamenti kép viselők első budapesti találkozóján. A rendezvényen is kitűnt, hogy a környező államokban élő magyarok mennyire különbözően ítélik meg a kettős állampolgárságot. A képviselők felszólalásai nyomatékosították: jó lenne a magyarság összekötő szálait a kettő s állampolgárság intézményével is megerősíteni. Ám megvan a veszélye annak is, hogy ezzel egy nem kívánatos folyamatot is ösztönöznének: az anyaországba való áttelepülést. Mind a vendéglátók, mind egyes vendégek megemlítették, hogy a Magyarországot hamaros an befogadó hatalmas integrációs szervezet, az Európai Unió elutasítja az etnikai alapú kettős állampolgárság intézményét. Kovács László emlékeztetett rá, hogy az Orbánkormány idején helyezték letétbe a magyarok az Európa Tanács ezt megerősítő dokumentumá t. A mintegy hetven külországbeli magyar képviselő eszmecseréjét Szili Katalin házelnök nyitotta meg a Parlament vadásztermében. A külügyminiszter Budapest EUtagsága kihatásairól, Kiss Péter, a MeHet vezető miniszter a határokon túli magyar közösségeket érintő magyar kormányprogramról, Szabó Vilmos politikai államtitkár pedig a leendő EUtag Magyarország és a határon túli magyarok kapcsolatairól adott tájékoztatást. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Sándorpalotában fogadást adott a vendégek tiszteletére. vissza Elmarad az aradi szoborállítás? - Iliescu Budapestre érkezik – Medgyessy levele Nastasénak Népszabadság • 2003. szeptember 13. • Szerző: Munkatársainktól Ion Iliescu román köztársasági elnök szeptember 15 – 16án hivat alos látogatást tesz Magyarországon Mádl Ferenc köztársasági elnök meghívására. A román lapok emlékeztetnek: a budapesti megbeszélések napirendjén fontos témaként szerepel majd az aradi Szabadságszobor, amelynek október 5re tervezett újrafelállítása a ro mán fél miatt meghiúsulni látszik. Iliescu csütörtökön tanácskozott erről a témáról Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. Medgyessy Péter tegnap levélben kérte Nastase román kormányfő támogatását a szoborügyben. Az Iliescu és Nastase által is szorgalmazott elkép zelés szerint egy „megbékélési emlékparkot” kellene létrehozni a helyszínen, és az aradi vértanúk emlékét idéző emlékművet annak a keretében kellene köztérre helyezni. A két kormányfőnek egyébként a hónap során lesz alkalma a személyes találkozóra is. A te rvek szerint ugyanis Medgyessy szeptember 23án Bukarestbe utazik. A Szabadságszobor felállításának előkészítését szolgáló munkálatokat a múlt héten leállíttatta Arad illetékes építési felügyeleti szerve, így bizonyosnak látszik, hogy a szobrot már nem s ikerül október 5re felállítani. Mádl Ferenc szeptember 2án levelet intézett Ion Iliescuhoz az emlékmű ügyében. A Rompres szerint Iliescu csütörtöki nyilatkozatában azt mondta: nem tartja szükségesnek, hogy válaszoljon a levélre, mert e témáról budapesti látogatása alkalmával közvetlenül tárgyalni akar magyar partnerével. Három nappal Ion Iliescu román köztársasági elnök hétfői, budapesti látogatása előtt személyes hangvételű levélben kérte Medgyessy Péter kormányfő román kollégája, Adrian Nastase közvet len támogatását az Aradi Szabadságszobor felállításához. Mint ismeretes, az emlékmű felállítása különböző román adminisztrációsbürokratikus akadályok miatt folyamatosan késlekedik. Elemzők szerint Medgyessy a levéllel Nastasét személyes fellépésére próbá lja ösztönözni a két ország viszonyában jelképes értékű ügyben. A magyar politikus a többi között azzal is érvelt, hogy családi kötelékei révén fokozott érzékenységgel viszonyul az erdélyi magyarsághoz. – Az erdélyi magyarság számára a szoborcsoport a