Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-05
8 Ug yanakkor nagyon nehéz elfogadtatni a kárpátaljaiakkal, vajdaságiakkal, hogy az eddigieknél most nehézkesebb idők következnek a számukra, ha a magyar határt át akarják lépni. A magyar hatóságoknak ezért mindent meg kell tenniük az utazások megkönnyítésére. Konzulátusokat, ideiglenes vízumirodákat kell nyitni – egyetértésben az adott szomszéd országgal. Az utazási engedélyeket a lehető legkisebb bürokráciával kell kiadni, olcsón. Eközben a határoknak mind a két oldalán tudomásul kell venni, hogy az EUtag Mag yarország felelőssége, hogy kit enged be az EU területére. Meg kell mondani, hogy mindezekkel tökéletesen tisztában volt a mai ellenzék mindkét pártja, amikor az előző ciklusban kormányon volt. Nem is tettek egy lépést sem ez ügyben, legfeljebb azt mondtá k, „még nem időszerű” a kettős állampolgárság. A kolozsvári Szabadság pontokba szedve mutatta be a múlt héten, miként hátrált ki a javaslat mögül Orbán polgári kormánya, s hogyan fordít most ismét köpönyeget. Kormányzati felelősség híján torgyáni fordulato kkal – egyszerre olyan ügyként állítják ezt be, amit egyedül a kormányzó pártok akadályoznak. Jellemző a Lezsák Sándor által megfogalmazott szöveg, amely felrója a kormánynak, hogy az „vonakodik” megadni a kettős állampolgárságot az ezt óhajtó határon túli aknak. Tehát azoknak, akiknek sem 1990 és 1994, sem 1998 és 2002 között nem kínáltak ilyet. Egy dologra jó azonban ez a nyári ötlet a kettős állampolgárságról. Alkalom ez arra, hogy a társadalmat határon innen és túl – felnőtt módra kezeljék, kérdéseire v álaszt adjanak, és néhány ócska mítoszt végképp töröljenek. A magyar duplapolgárét is. vissza A kormány előtt a vízumpolitika - Megvizsgálhatják a kettős állampolgárság lehetőségét Világgazdaság [20030805] Öt, tíz- és tiz enöt eurós vízumok szerepelnek a szerdai kormányülésre készült külügyi előterjesztésben Szerbia és Montenegró és Ukrajna vonatkozásában. A legolcsóbb díj a többszöri átutazásra, a legdrágább a hosszabb itttartózkodásra jogosítana. Az SZDSZ szakpolitikusa úgy véli, támogatható akár az ingyenes vízum, s megfontolásra javasolja a kettős állampolgárság lehetőségét. Az EUcsatlakozásból fakadó kötelezettségének eleget téve november 1jével vezeti be Magyarország a vízumkényszert Szerbia, Montenegró és Ukrajna állampolgáraival, így a vajdasági és kárpátaljai magyarokkal szemben. Ennek részleteiről holnapi ülésén tárgyal a kormány, ám döntés várhatóan még nem születik. Az első hivatalos előterjesztésben – mint lapunknak Bársony András, a Külügyminisztérium poli tikai államtitkára elmondta – a 2007ig alkalmazható nemzeti vízumok bevezetése szerepel, melyek lényegesen olcsóbbak, mint a mai magyar, illetve az uniós vízumok (2007 után az egységes uniós vízumtarifákat kell életbe léptetni). Az árak 5, 10, illetve 15 eurót tennének ki, függően attól, átutazói, beutazói vagy hosszabb tartózkodásra szóló engedélyt kérnek. A magyar diplomácia egyelőre nem gondolkodik az ingyenes vízum lehetőségében. Ez utóbbit pedig mind a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), mind a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) támogatná, és nem is példa nélküli: Ukrajna és Lengyelország között most jött létre az a megállapodás, mely szerint az – ugyancsak az EUbelépéssel összefüggő – vízumkényszert csak egyoldalúan Lengyelország vezet i be, de a lengyel vízumot az ukrán állampolgárok ingyen kaphatják meg. A 150 ezres kárpátaljai magyarságnak már az is komoly terhet jelent, hogy a kishatárforgalom megszüntetésével útlevelet kell kiváltaniuk a magyarországi utazáshoz is – mondta Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. Az útlevél illetékdíja, s az olyan nehézségek, mint az űrlaphoz jutás, illetve a kötelező biztosítások megkötése miatt az okmányok „beszerzési ára” a többszöröse a havi átlagjövedelemnek. Ugyanakkor a kárpátaljaiak közül több tízeze r embert érint közvetlenül is a napi megélhetés szempontjából a szigorítás: a 67 ezer hivatalos vendégmunkás mellett sokan járnak át dolgozni idénymunkára, s sokaknak jelent kiegészítő jövedelmet a benzin- és a cigarettaturizmus, valamint egyéb áruk itt t örténő beszerzése vagy eladása (ilyen a liszt, illetve a dióbél is például). Ugyanakkor – mutatott rá Kovács – e