Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-26
4 Böjte atya 1992ben kerül Dévára, ahol az államosított ferences kolostor mintegy két évtizede lakatlan volt, és magyar nyelvű középiskolai osztályo kba olyan kevesen jelentkeztek, hogy a 9. osztályok indítása is kérdéses volt. Böjte atya azzal kezdte, hogy összegyűjtött mintegy húsz, utcán kódorgó, elhagyott gyereket, és nekiállt felújítani számukra a régi, elhagyott kolostort. Ma már 375 (!) gyerek l akik az intézményben. Ők nem mind árvák, a ferencesek ingyenszállást és ellátást biztosítanak a dévai középiskolákban magyarul tanuló fiataloknak. Déván beindítottak egy önálló magyar nyelvű általános iskolát, a szomszédos Szászvárosban, ahol szintén a meg szűnés szélén állt az elsőtől a negyedikig összevont magyar osztály, ma már minden évfolyamon külön osztály van, és már a felső tagozat létrehozásán gondolkodnak. Támogatják a többi Hunyad megyei magyar iskolát és a magyarul tanuló diákokat is. Böjte atya az idén gyűjtésből kifizette minden Zsilvölgyi család magyarul tanuló gyermeke után a státustörvényben megígért oktatásinevelési támogatást. Tette ezt azért, mert tavaly sok családot rábeszélt arra, hogy írassák magyar osztályba a gyereküket. Elsősorban ennek a munkának az eredménye, hogy ma már nemcsak ötenhatan jelentkeznek a megyéből magyar 9. osztályba. Az idén Déván a 9. osztályokban 86an tanulnak magyarul, és a jövő tanévre már több mint százan jelentkeztek. Az államiönkormányzati középiskolába járó gyerekek közül az idén 101 gyermek kapott ingyenesen szállást és ellátást a ferenceseknél. A magyar diákok a városban öt különböző helyen tanulnak, és mivel a létszám nagyon dinamikusan növekedett, az idén a ferences gyermekközpont biztosított két tan termet az állami középiskolások számára. Ha nem teszik, akkor két magyar osztállyal kevesebb indulhatott volna. Az elmúlt években szorosan együttműködött a magyar tagozatú iskola a ferences gyermekközponttal. Böjte atya ősszel azzal keresett meg, hogy miu tán a magyar diákok öt helyen szétszórva tanulnak, szükség lenne egy önálló magyar középiskolára. Ezt az is indokolja, hogy 150 kilométeres körzetben nincs magyar középiskola. (Aradon, Nagyenyeden és Brassóban vannak a legközelebbiek.) Időpontot kértem Hil ler Istvántól, aki az Oktatási Minisztériumban a határon túli ügyekkel foglalkozott. Az államtitkár 2002. december 13án az Apáczaikonferencia előtt fogadott minket. A megbeszélés eredményes volt, Hiller István azzal zárta a beszélgetést, hogy az önálló m agyar középiskolát Déván létre kell hozni, és az ehhez a szükséges támogatást biztosítani fogja. Az államtitkár úr inkább állami fenntartású iskolát szeretett volna, mi pedig azzal érveltünk, hogy ez aggályos a szórványban, ahol jelentős kisebbségben vanna k a magyarok. Problémákhoz vezethet, hogy egy olyan képviselőtestület dönt a magyar állami pénzen épült iskolával kapcsolatosan, amiben alig van magyar képviselő. Abban maradtunk, hogy erre még később visszatérünk. Ezen a tárgyaláson nem vett részt Hauer Erik. Négyen voltunk: Hiller István, Böjte Csaba, Szatmári Ildikó (aki az RMDSZ legfelsőbb köreinek a bizalmát élvezi, és ezért került román állampolgárként az Apáczai Közalapítványba, és tanácsadónak az Oktatási Minisztériumba), valamint én. Abban maradtu nk, hogy Déván fel kell mérni a lehetőségeket, meg kell nézni a szóba jöhető ingatlanokat, és aztán folytatni kell a tárgyalást. Tibori erről ezt írja: „A volt államtitkár támogatásáról biztosította a dévaiak elképzeléseit. E megbeszélés után azonban Déván a korábbi összefogás helyét a gyanakvás és a széthúzás vette át.” Böjte atya még egyszer járt Hiller Istvánnál, de Hauer Erik akkor sem volt ott. Mivel a dévaiak közül csak Böjte atyával találkozott a volt államtitkár, ezért az ő elképzeléseit biztosíthat ta támogatásáról. A megbeszélésen szóba került, hogy tárgyalni kellene a dévai önkormányzattal és a román állammal is. Déván kevés az iskola, és a gyerekek váltott műszakban tanulnak. Az önkormányzatnak is jól jönne, ha épülne ott egy új iskola. Meg kelle ne egyezni a fenntartóról, a román állami támogatásról s – ha állami iskola lesz – az igazgató kinevezésének rendjéről (Romániában minden igazgatót a minisztérium nevez ki). Abban maradtunk, hogy mindez akkor szükséges, amikor már konkrét tervek lesznek, é s addig Böjte Csaba folytatja az előkészítő munkát. Az atya, miután konkrét ígéretet kapott a dévai középiskola létrehozására, összehívta a dévai magyarok képviselőit, és megkezdődött az egyeztetés. Voltak viták a helyszínről, a fenntartásról és arról, ho gy milyen intézmény is kellene: elitiskola a jobb tanulóknak, vagy inkább a szakmunkásképzővel összevontan kellene létrehozni egyet. Természetesen más az érdeke egy olyan szülőnek, aki egyetemre akarja küldeni a gyermekét, és más egy olyan árvagyereknek, a ki több év késéssel kezdte meg a tanulmányait. A szórványban szűkebbek a lehetőségek. Sajnos Déván ez az egyeztetés megszakadt, mert a Geszti Ferenc Alapítvány az RMDSZ pénzéből megvásárolt egy félbemaradt panelépítkezést, mondván, hogy ott fogják