Reggeli Sajtófigyelő, 2003. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-08-22
8 A liberális politikai gondolkodásnak ez az elutasítása azért is érdekes, mert formális logikával éppen az ellenkezőjét lehetne jósolni. Miért is? Például azért, mert a kárpátaljai magyarság: 1. hosszú évtizedeken át élt keményebb vagy lágyabb politikai diktatúrában, és semmi sem volt, amire jobban áhítozott volna, mint a teljes szabadságra; 2. saját bőrén tapasztalta (és részben tapasztalja ma is) a negatív diszkrimináció minden hátrányát és megalázó voltát, azt, hogy nemzetisége, anyanyelve, vallása miatt meghurcolhatják, megkülönböztethetik, alkalmasint kigúnyoljá k, szóvá teszik másságát; 3. tisztában van azzal, hogy a nemzeti kibontakozásnak egyik legfőbb akadálya a hatalmi sovinizmus és a többségi nemzet részéről megnyilvánuló nacionalizmus. Nos, ha nyilvánvaló, hogy a liberalizmus mindhárom esetben „esküdt elle nsége” mindannak, ami a magyarság megmaradására nézve veszélyeztető tényezőnek minősül, akkor miért nem szimpatizál a kárpátaljai magyarok többsége a szabadelvűséggel? Először: A kisebbségben élők többsége, anélkül, hogy ez tudatosulna, egyfajta ellentmon dásként, szerepkettősségként, kis túlzással szólva: tudathasadásként éli meg saját kisebbségi mivoltát. Úgy találom, a kárpátaljai magyar ember egyrészt szeretne – teljes joggal – egyenlő lenni a vele együtt élőkkel, másfelől szeretne egyenrangú lenni és a zonos jogokat élvezni a magyarországi magyarokkal is – ez már okoz problémákat – , de azután harmadrészt: a kárpátaljai magyar ember nemcsak másnak, hanem különbnek is tartja magát! Saját hagyományait, nyelvét szebbnek, vallását igazabbnak, nemzeti történel mét dicsőbbnek, kultúráját gazdagabbnak, öntudatát nemesebbnek tartja, mint a vele együtt élő nem magyar embertársaiét. (Ez voltaképp érthető és bizonyos határokig el is fogadható emberi magatartás, bár túlzó megnyilvánulásai már nyilvánvalóan nem a „nemze ti büszkeség”, hanem a nacionalizmus kategóriájába tartoznak.) És számtalanszor találkoztam azzal a nézettel is, hogy mi vagyunk az igazi magyarok, nem pedig a magyarországiak vagy pláne a nyugati emigránsok. Kárpátalján magyarnak lenni: az valami, az érté k, az hősiesség; Magyarországon vagy Nyugaton nem nagy művészet. Mindez nyilvánvalóan nem fér el egy kalapban, nem lehet egyszerre egyenlőnek és különbnek is lenni. Az ilyen alapállás persze ellenkezik a liberális eszményekkel (szerintem a józan ésszel is ), és leginkább az ellentmondásokon átlépő kisebbségi gőg és sértődöttség oldhatja fel a túlfűtött és túlhangsúlyozott nemzeti kivagyiság keretében. Másodszor: A fent említett körülmények következtében az a látszat alakult ki, mintha a szabadelvű gondolko dás megengedő jellege miatt a „nemzetietlenség” melegágya lenne. Mintha szabad utat engedne a nemzeti jelleg ellenében ható erőknek azzal, hogy, bár nem gátolja, de nem is írja elő a nemzeti attitűdöt. Addig a felismerésig, hogy az identitást erősítő erőkn ek ugyanilyen zöld utat nyit, kevesen jutnak el. Holott – a nemzetinek sokkal inkább, semmint liberálisnak mondható – Illyés Gyula közismert megállapítása szerint a magyarság vállalás kérdése, és a liberalizmus éppen ennek a vállalásnak a szabadságát hangs úlyozza. Ez a felfogás azonban valamiért idegen a kárpátaljai magyarok többségétől. Valamiért úgy gondolják, hogy az ő vállalásuk helyes, a másoké helytelen, és „haragszanak” a liberalizmusra, amiért a kollektív kötelességteljesítés helyett az egyén szabad döntésének szférájába utalja az identitás megválasztását. Harmadszor: Ahogy Magyarországon a nemzeti jelleget magának vindikáló jobboldal nemzetellenesnek, idegenszívűnek, szélsőséges esetben hazaárulónak bélyegzi a közélet azon képviselőit, akik nem az ő elképzeléseik szerint gondolkodnak és cselekszenek, a szerint Kárpátalján is akadnak, akik maguk szeretnék eldönteni, ki magyar és ki nem, mégpedig kizárólag politikai besorolhatóságuk alapján. Nos, aki ilyen szelekcióra vetemedik vagy akár csak nevét, t agságát, szimpátiáját adja hozzá, az nyilván úgy fél a liberális eszméktől, mint ördög a tömjénfüsttől. Egy korábbi írásomban (Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb, Kárpáti Igaz Szó, május 30.) azt boncolgattam, hogy szerintem a kárpátaljai magya rságot szellemi élcsapata olyan nyomvonalon vezeti, amely egyre válságosabb helyzetbe visz. Kifejtettem, hogy a kárpátaljai magyarság inkább meglovagolja
