Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-05
kilátások vannak szerinte arra, hogy az együttműködés ezután a növekvő bizalom talaján még elmélyültebbé válik. A NATO országok külügyminiszterei és Igor Ivanov orosz külügyminiszter a teljes elég edettség jegyében értékelték a húsz ország új, intézményesített biztonsági együttműködésének első évét Madridban. A NATOOroszország Tanács ülése után Lord Robertson NATOfőtitkár hangsúlyozta: ,,Egyértelműen megnyilvánult a törekvés az egyetértés keresésé re és a közös fellépésekre. Robertson az első évének együttműködéséből kiemelte a közös válságkezelést a Balkánon, a hadszíntéri rakétaelhárításban és a légi irányítás megszervezésében való együttműködés kialakítására irányuló törekvést. A nemzetközi ter rorizmus elleni küzdelemben kulcsszerepet játszik a kaukázusi és középázsiai országokkal való együttműködés - ezt állapították meg az Euroatlanti Partnerségi Tanács (EAPC) országainak ülésén. A tanács 46 tagországa összefog a terrorizmus elleni harcban. Az EAPC külügyminiszterei véleményt cseréltek az afganisztáni helyzetről és a NATOnak az ottani békefenntartó erők vezetésére irányuló szándékáról. Rámutattak, hogy a partnerországok már eddig is hozzájárultak ehhez a művelethez, és a NATO üdvözli részvét elüket. Elégedetten fogadták, hogy a szövetségesek a tavalyi prágai csúcson elhatározták kapcsolataik szintjének emelését a partnerországokkal. Az EAPC ülésén üdvözölték a NATO kapcsolatainak fejlődését SzerbiaMontenegróval és Boszniával. A NATO európai haderői főparancsnokának, James Jones tábornoknak a meghívására pénteken a NATO állandó tanácsa Robertson főtitkárral az élén és a szövetség katonai bizottsága Alicantéba látogat, és megszemléli a NATO földközitengeri flottájának bemutatóját. A bemutató demonstrálni hivatott, hogyan őrzik a NATO hadihajói a Gibraltáriszoros teherforgalmának biztonságát a terrorista támadásokkal szemben, továbbá a flotta egységeinek együttműködési készségét és a NATO hamarosan bevetésre készen álló gyorsreagálású erőinek képességeit. vissza Csapody támogatta a kedvezménytörvény módosítását Népszava 2003. június 5. A kormánypártok, valamint Csapody Miklós MDFes képviselő támogató szavazatával általános vitára alkalmasnak ítélte a kedvezmén ytörvény módosítására irányuló törvényjavaslatot az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága. A testület 11 igen és 9 nem szavazattal hozta meg döntését. Nemmel szavazott a javaslatra Szászfalvi László, a bizottság MDFes elnöke is. Mi vel az MDF a Magyar Állandó Értekezleten aláírta azt a közös nyilatkozatot, amely ezt a törvényjavaslatot a tárgyalás alapjának tekinti, így Csapody ellentmondást látott volna a pártelnök aláírása és a "nem" szavazat között. A bizottság 14 igen szavazattal , 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogá llásáról szóló törvényjavaslatot is. A javaslat elfogadása lehetővé teszi, hogy jövőre Magyarország 24 képviselőt juttathasson az Európai Parlamentbe. vissza Tiltakozó katolikusok Népszava 2003. június 5. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) aggodalommal értesült az Európai Unió alkotmánytervezetéről - tájékoztatott Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke. A testület nehezményezi, hogy a tervezetet "a konvent a nagy számú módosítási javaslat figyelmen kívül hagyá sával, nem áttekinthető módon és nem demokratikus felhatalmazás alapján állította össze". A püspöki konferencia nélkülözhetetlennek tartja, hogy az unió alkotmánya említést tegyen a földrész kulturális azonosságát lényegesen alakító keresztény örökségről, különösen akkor, ha az európai kultúra más gyökereit a szöveg kifejezetten említi. vissza