Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-24
"A kedvezménytörvény nem olyan jellegű, hogy a szlovák kormánykoalíciós partnereknek valamiféle nemzetiségi felhördüléssel kellene fogadniuk" - tette hozzá. A szlov ákiai magyar politikus nem tart attól, hogy az EUcsatlakozás előtt esetleg ismét kiújulnak a feszültségek a budapesti és a pozsonyi kormány között a kedvezménytörvény miatt. Bugár Béla elmondta: a korábbinál kicsit óvatosabb szlovák nyilatkozatok azt jelzik, talán nem lesz durva propagandakampány a kedvezménytörvény kapcsán, mint fél évvel ezelőtt volt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTIvel közölte: elégedett a törvény módosításával, mert annak egyértelmű politikai haszna van. "Remélhetőleg ez zel megszűnnek a Magyarország és szomszédai, a Magyarországon belüli, valamint a határon túli magyar szervezetek közötti viták, és ami talán a legfontosabb, a kedvezménytörvény alkalmazhatóvá válik" - jelentette ki Markó Béla. Kiemelte: a kedvezmények köre bővül, a határon túli magyarok nem fognak kevesebbet kapni a módosítás után, mint azelőtt. A romániai magyar politikus ugyanakkor a módosítás módjával nem elégedett, hiszen "nem lehet örülni az igenek alig több mint 50 százalékos arányának a kedve zménytörvény 2001es több mint 90 százalékos elfogadása ismeretében". Szerinte jó lett volna konszenzust találni a kormányoldal és az ellenzék között ebben a kérdésben. Ezzel együtt reményét fejezte ki, hogy a szavazati arány csak a kiélezett magyarors zági politikai viták, törésvonalak miatt lett ilyen, és az ellentéteket előbbutóbb sikerül felszámolni. Markó Béla nem hiszi, hogy Romániában komoly kifogásokat fognak emelni a módosított törvénnyel szemben. "Ha az RMDSZ befolyása megmarad a román kormányra, akkor a törvény alkalmazása nem fog komoly problémát okozni" - közölte. A VMDP elnöke, Ágoston András már a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) májusi ülésén jelezte: a vajdasági magyar szervezet nem támogatja a kedvezménytörvény módosítását. Az MTInek elmondta: számukra a magyarigazolvány a határmódosítás nélküli nemzeti integráció konkrét megnyilvánulási formája, ezért annak értékét csökkenteni helytelen. "Mi a kettős állampolgárság bevezetését látjuk a határon túli magyarság számára a legjobb eszköznek, amellyel lehetővé válik egy, a Magyarország EUcsatlakozása után is használható nemzeti stratégia megalkotása" - közölte a VMDP elnöke. Kovács Mikl ós, a KMKSZ elnöke a szavazás után azt mondta, "ami most történt, az a magyar nemzet önmegalázási gesztusa, és ezt semmi nem indokolhatja". Kitért arra, hogy az ukrán kormány eddig sem emelt kifogást a törvény alkalmazása ellen, és ez ezután sem várhat ó. A kárpátaljai magyar politikus szerint gyakorlati problémák a magyar közigazgatás helyzetismeretével, rugalmasságával lesznek. "Az oktatásinevelési támogatás kedvezményezettjei ugyan felvehetik majd Magyarországon a nekik járó pénzösszegeket, d e ha ezeket átutalják, azokat nagy valószínűséggel mintegy 20 százalékkal meg fogják adóztatni" - mondta Kovács Miklós. vissza BP0546 4 230 MTIk1142 Kedvezménytörvény - szlovákiai visszhang - ÖSSZEFOGLALÓ kod: jogalk otás/BELP fk: SK ld: Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2003. június 23., hétfő (MTI) - Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök sajnálattal állapította meg hétfőn: a magyar Országgyűlés a Szlovák Köztársaság egyetértése nélkül, úgy módosította a kedvezménytörvényt, hogy nem számolta fel annak területen kívüli hatályát. A budapesti szavazás hírére Szlovákiában elsőként reagáló Dzurinda kijelentette: "A Szlovák Köztársaság részéről elfogadhatatlan, hogy a törvény alkalmazá sa során a területenkívüliség érvényesüljön." A szlovák kormányfő úgy ítéli meg, hogy Magyarország egyoldalúan lépett