Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-24
Státustörvény: módosítók nélküli módosítás - Az Országgyűlés tegnap név szerinti szavazással módosította a kedvezménytörvényt. A kormánypártok egyetlen ellenzéki módosító javaslatot sem fogadtak el, a záró szavazás eredménye 195 igen és 173 nem volt. (MH 3.o.) Az utolsó plenáris ülés: lefejezett státustörvény (MNonline) Módosították a kedvezmény törvényt (MN 3.o.) http://www.mno.hu Jelképpolitika - A státustörvényt el kellett volna törölni. Nem ez történt. A szocialisták, akik 2001ben nem utolsósorban kampánymegfontolásokból támogattá k a jogszabályt, nem merték megtenni. De legalább elérték, hogy – nem mellékesen, a határon túli magyarok több mint kilencven százalékát képviselő szervezetek egyetértésével – módosuljon, európaibbá váljon. (MH 3.o.) R OMÁNIA Kedvezménytörvény - módosítás - román kormánynyilatkozat − „A román kormány véleménye szerint a magyar kedvezménytörvény módosított változata sem mindenben felel meg az európai normáknak, ezért továbbra is figyelembe kell venni az európai szervezetek doku mentumait, hogy kétoldalú románmagyar megállapodás t lehessen kötni a jogszabály alkalmazásának feltételeiről” - hangsúlyozta a román kormány hétfőn este közzétett nyilatkozata (MTI) Pusztító idők Erdélyben ( MNonline) S ZERBIA • M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Jovanovics beismerése - Csedomir Jovanovics szerb miniszterelnökhelyettes tegnap beismerte, hogy kapcsolatban állt annak a zimonyi bűnbandának a vezetőivel, akik meggyilkoltatták Zoran Djindjics szerb miniszterelnököt. (Nsz 2.o.) Jovanovics nem árult el nagy titkokat a bizottságban – A szerb kormány alelnöke, Cedomir Jovanovic cáfolta azokat az ellenzéki vádakat, hogy titokban kapcsolatban áll a zimonyi klánnal. (MH 7.o.) http://www.magyar hirlap.hu S ZLOVÁKIA Dzurinda: csak a magyarszlovák alapszerződés keretei között elfogadható a kedvezménytörvény − Sme: A magyar egyesítése a régió stabilitása (MTI) Kedvezménytörvény - Dzurinda a módosításról − Mikulás Dzurinda szlovák minisztere lnök sajnálattal állapította meg hétfőn: a magyar Országgyűlés a Szlovák Köztársaság egyetértése nélkül, úgy módosította a kedvezménytörvényt, hogy nem számolta fel annak területen kívüli hatályát (MTI) Ellentörvény készül Szlovákiában? - Szlovákiában ellentörvénnyel készülnek útját állni a magyar kedvezménytörvény állítólagos "területen kívüli" hatályának és "diszkrimináló elemeinek" . A szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Új Polgár