Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-03
Me ghívó a Trianonrendezvényre NSZ • 2003. június 3. • Szerző: H. Z. A médiatörvényt és a Magyar Rádió belső szabályzatait is sérti, hogy a közszolgálati rádió közérdekű közleményként többször is sugározta a Magyarok Világszövetsége és több civil szervezet meghívóját a trianoni döntés évfordulójára rendezett eseményre. Ezt állítja Agárdi Péter, a Magyar Rádió kuratóriumának MSZP által delegált elnökhelyettese és Újhelyi István, a szocialisták médiapolitikusa is. Az előírások szerint ugyanis politikai hirdeté st – vagy politikai rendezvényre szóló invitálást – csak kampányidőszakban adhat a rádió, közérdekű közleményként pedig nem közölhető pártok vagy más szervezetek felhívása. Újhelyi szerint a közrádió a jogszabályokat sértő módon ne mozgósítson egy nyíltan jobboldali politikai rendezvényre. Felidézte azt is, hogy a Magyar Rádió megtagadta, hogy társadalmi célú közleményként sugározza az Európai Uniós Kommunikációs Közalapítványnak a népszavazással kapcsolatos hirdetéseit. Agárdi a múlt héten a kuratórium elő tt is szóba hozta a közleményt, ám a testület nem tárgyalta a történteket. Szadai Károly, a kuratórium elnöke szerint nem a kuratórium dolga ilyen ügyekkel foglalkozni. A Magyar Rádió szóvivőjét, Morvai Katalint tegnap nem sikerült elérnünk. vissza Viszonzatlan utazási könnyítések - SzerbiaMontenegró döntése ellenére uniós kényszer a vízum bevezetése Világgazdaság [20030603] Egyoldalú utazási könnyítésekről döntött az európai államok többségének polgáraival szemben több b alkáni ország is. Az intézkedések magyar részről, az uniós kötelezettségek miatt, viszonzatlanok maradnak, de – a vízumkényszer bevezetése mellett – a magyar diplomácia is könnyítésekre törekszik. Magyarországnak mindenképpen be kell vezetnie novembertől a vízumkötelezettséget SzerbiaMontenegróval szemben, ám a magyar állampolgároknak ezt követően sem kell hasonló utazási korlátozásra számítani déli szomszédunk részéről. Brüsszel előírásainak megfelelően Magyarország a 2004. május 1jei uniós csatlakozása előtt fél évvel vízumkényszert vezet be Belgráddal szemben, de ez a nyári szezont még nem érinti, s a szerbmontenegrói kormány legutóbbi döntése értelmében emiatt később sem kell válaszlépésre számítani. Belgrád ugyanis egyoldalúan feloldotta a vízumkény szert az EU valamennyi tagállamával, valamint a közösséghez 2004ben csatlakozó országokkal, továbbá az Egyesült Államokkal, Kanadával, Szingapúrral, DélKoreával, Ausztráliával és ÚjZélanddal szemben. Magyarország név szerint nem szerepel a listán, ám ennek csak az az oka, hogy Budapest és Belgrád között még javában folynak a tárgyalások a novembertől magyar részről bevezetendő korlátozásokról. A Külügyminisztérium szóvivői irodájának tájékoztatása szerint Magyarország is arra törekszik, hogy – a vízumk ényszer mellett – minél több könnyítést építsenek a rendszerbe, s hasonló irányba tett lépésnek tekintik a szerbmontenegrói kormány legutóbbi döntését is. A külkapcsolatokban is különutas politikát követő Montenegró egyébként magára nézve nem tekinti köte lezőnek a szerbmontenegrói kormány határozatát, ám Podgorica még ennél is engedékenyebb beutazási feltételeket alkalmaz. Részben hasonló a helyzet – a horvát tengerpart déli része felé legrövidebb útvonalat kínáló – BoszniaHercegovina esetén, amellyel szemben Magyarország már korábban vízumkötelezettséget vezetett be. Szarajevó szintén vízumkényszert rendelt el a magyar állampolgárokkal szemben, de a balkáni ország a nyári szabadságolási szezon időtartamára – egyoldalúan – rendszeresen felfüggeszti a kö telezettséget. Az idegenforgalom érdeklődésének felkeltése érdekében az idén is meghozták az erre vonatkozó döntést, amelynek értelmében a magyar állampolgárok 2003. április 1. – október 31. között vízummentesen utazhatnak keresztül BoszniaHercegovina terül etén. vissza