Reggeli Sajtófigyelő, 2003. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-06-13
tavaly több mint ha tezer erdélyi iskolás és főiskolás tanult Magyarországon – közölte a Népszabadsággal Szabados Tamás. Az oktatási tárca politikai államtitkára szerdán és csütörtökön Erdélybe látogatott, ahol RMDSZvezetőkkel tárgyalt, kolozsvári és marosvásárhelyi oktatók tól tájékozódott a gondokról. Kijelentette: Budapest a minőséget szeretné támogatni, s ezért tárcája mind a közép, mind pedig a felsőfokú oktatásban szakmai segítséget kíván nyújtani. Prioritást élvez a jövőben a szórványmagyarság megsegítése, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés veszélye. Komoly gondot jelent a magyar szaknyelv elsajátítása, azt is meg kell oldani. – Teljes mellszélességgel támogatjuk most az RMDSZnek az önálló magyar karok létrehozására irányuló erőfeszítéseit. Nagyon reméljük, h ogy a Babes – Bolyai Tudományegyetem magyar karainak kialakítása a romániai magyar nyelvű felsőfokú oktatás megerősödéséhez vezet – mondta. Közölte: reméli, hogy sikerül megtalálnia azokat a jogi és pénzügyi formákat, amelyekkel az önálló egyetemi karokat h atékonyan támogatni lehet. Rámutatott: az erdélyi általános és középiskolások magyarországi tanulásának szeretnének gátat szabni. A 2001/2002. tanévben mintegy 1200 erdélyi általános iskolás tanult Magyarországon, továbbá körülbelül kétezer középiskolás é s háromezer egyetemista és főiskolás. – Nem tartjuk követhetőnek, hogy középiskolás korú gyerekeket csábítsunk ki, és ráadásul támogassunk is a magyar költségvetésből, mert ezek döntő többsége nem tér vissza Romániába. Úgy fogjuk a támogatások döntő többs égét adni, hogy azok a gyerekek szülőföldön maradását segítsék elő – szögezte le. A jövőben a határon túli gyerekek magyarországi középiskolai oktatást – a speciális képzés kivételével – egyáltalán nem kívánják támogatni. A főiskolásokat és az egyetemistá kat pedig részképzésre várják, arra szívesen áldoznak, de teljes képzésre nagyon kevés pénzt fognak fordítani. – Van, aki saját pénzén tanul magyarországi egyetemen. Ezekkel szemben nem kívánunk adminisztratív eszközökkel fellépni. De azt legalább el kell érnünk, hogy magyar költségvetési pénzekből az erdélyi magyarság sorait ne ritkítsuk – mondotta. Megtudtuk: megalakult Magyarországon az egyeztető fórum, amelynek feladata a különféle intézmények által megítélt oktatási támogatások összehangolása. Szaba dos azt reméli, hogy a közeljövőben az elitképzés támogatása terén is történik majd előrelépés. – Ez nem akkora összeg, amely a magyar költségvetést nehéz helyzetbe hozná. S amellett, hogy gesztusértéke van, pragmatikus haszna számottevő. Az összetartozás érzésének erősítése mellett, hozzásegíthetünk nagyon tehetséges embereket ahhoz, hogy a képességeiket maximálisan érvényesítsék – tette hozzá. A Szabó Vilmos magyar politikai és Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár vezette magyarromán kisebbs égügyi bizottság tegnapi sepsiszentgyörgyi ülésén a felek megegyeztek abban: a két kormánynál szorgalmazzák, hogy mielőbb lássanak hozzá a korábban megállapodott politikai megállapodások megvalósításához. Ilyen mindenekelőtt a battonyai román oktatási és n evelési intézmények helyreállítása, a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetemen pedig a két önálló magyar kar létrehozását. Közösen szorgalmazták a Gozsdu Alapítvány újraindítását, amely - mint ismeretes - eredetileg az erdélyi román ifjak budapesti tanulá sának támogatására hozott létre Gozsdu Elek. Fontosnak tartják a csíkszeredai magyar konzulátus megnyitását is.