Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-20
Mármár azt sugallták volna ezzel, hogy közös, pártpolitikán felül áll ó nemzeti ügyről van szó. Akkor lett volna csak igazán baj. Ha ennyi kampányolással is sikerült a várt 70 százalékról 46ra levinni a részvételi arányt, mi lett volna, ha mondjuk Orbán Viktor ott áll az EUlufival a sárga csillagos kék zászlót lobogtató Me dgyessy Péter mellett? Lehet persze az is, hogy akkor bekövetkezik a malőr, s a magyar részvétel 50 százalék fölé kúszik. S akkor nem kell titokban azért szurkolni, hogy a még népszavazó öt országból legalább egy helyen rosszabb legyen az eredmény, mint a miénk. Ehelyett valamely pártvezérnek kellene mosakodnia, amiért életében egyszer egyetértett a másik táborral. Ez pedig nem megy. Ez túl európai (és szlovák) megoldás lett volna – de nem magyar. vissza Nagy Iván Zsolt la punk rovatvezetője Konvent: ez a harc lesz a végső? [20030520] A konvent múlt heti ülésén jutottak el odáig a dolgok, hogy immár tényleg (majdnem) mindenki a lényegről beszélt – csak legfeljebb nem mindenki mondta (még) el, hogy a maga részéről pontosan mit is gondol. Sokszor leírták már, hogy az EUreformok története a hajdani közös piac megalakulása óta egyetlen alapdilemma körül zajlik. Nevezetesen, hogy vajon érdemi mértékben bővüljeneke még a tagországokat keretbe foglaló nemzetek feletti intézmények és mechanizmusok? Avagy a dolog éppen hogy lazuljon egy kicsit a hajdani, világháborús ijedtség után felvállaltakhoz képest, és inkább csak maradjon meg nemzetállamok laza gazdasági szerveződésének? A kérdést ennyire direktben formálisan még sohasem vitatták, ám az egyes részletekről az évtizedek során éppen elég vita zajlott, kisebbnagyobb felszíni módosítás velük kapcsán bekövetkezett. De sohasem úgy, hogy annak nyomán a kétféle törekvés bármelyike tartósan domináns helyzetbe kerülhetett v olna. Úgy tűnik, ötven év után erre most először nyílhat igazán esély. Praktikusan: mire tagok leszünk… Persze, most sem brutálisan magát az alapkérdéseket feszegetve, hanem a részleteket oly mértékig módosítva, hogy az immár óhatatlanul ki kell hogy hasso n a nagy egészre is. Az egyik ilyen tipikusan messzeható részkérdés a leendő EUelnök ötlete. Aminél, ugye, a jelenleg félévente rotáló soros EUelnökséget váltanák fel egy több évre választott közös elnökkel. A másik a közös „EUkülügyminiszter” elképze lése (jelenleg legalább hárman beszélnek a külpolitikai porondon az unió nevében). Mindkét esetben látszólag személyi ügyekről van szó. El is sülhet úgy, hogy az is marad, de vezethetnek mélyreható intézményi változásokhoz is. A „külügyminiszternél” kezd ve: mármár eldőltnek tekinthető – a konventben legalábbis látható többség támogatja – , hogy ez a leendő személy egyfelől a huszonöt tagállam közös külpolitikai törekvéseit lesz hivatott képviselni, másfelől viszont jó eséllyel az Európai Bizottság egyik a lelnöke is volna. Ami a felszínt tekintve ügyes – „perszonáluniós” – áthidalása a kétféle intézménynek (a nemzetek feletti bizottságnak, meg a nemzetek közötti miniszterek tanácsának). A lényeget nézve azonban a jelenlegi adottságok mellett teljesen különb öző dolgok összegyúrására tett lehetetlen kísérlet. Mert miről van szó: a külpolitika formálását a tagállamok nagy többsége továbbra sem akarja átengedni nemzetek feletti intézményeknek, hanem a kormányok közvetlen alkudozásának témájaként akarják saját felügyeletük alatt tartani. Így azonban a „külügyminiszter” két kalapja közül az egyik óhatatlanul csak dísz lehet. Mindaddig, amíg a külpolitika formálásába nincs érdemi beleszólása a bizottságban, addig az utóbbi helyen betöltött funkciója legfeljebb csa k arra jó, hogy attól kezdve a brüsszeli testület sem fog másként beszélni, mint a tanács. Ami a mostani, nem ritka disszonanciákhoz képest nem érdektelen fejlemény. De egyúttal fontos jelzése is annak, hogy melyik irányba ragadhat le tartósabban az integr áció fejlődése.
