Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-05
BP0126 4 130 MTIb2004 EU - külügyminiszteri tanácskozás - Kovács László kod: diplomácia/eu/NKSZ/KULP fk: HU ld: Budapest, 2003. május 4., vasárnap (MTI) - Magyarország kész terül etén leendő iraki közigazgatási szakembereket kiképezni, illetve közigazgatásban jártas magyar szakértőket Irakba küldeni - erről a magyar felajánlásról Kovács László külügyminiszter tájékoztatta az Európai Unió és a csatlakozó országok külügyminisztereit a hét végi nem hivatalos görögországi találkozójukon. A magyar diplomácia vezetője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: több külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a közép- és keleteurópai csatlakozó országok hasznos és fr iss tapasztalatokkal rendelkeznek a demokratikus átmenetről, és ezen tapasztalataikat megoszthatnák Irakkal. - Ez az Európai Uniónak egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy a demokratikus átalakulásban is segítséget nyújtson Iraknak - hangsúlyozta Kovác s László. A külügyminiszter elmondta: a tanácskozáson egyetértettek az iraki válság tanulságának levonásában, hogy az uniónak egy hangon kell beszélnie és közösen kell fellépnie külpolitikája sikere érdekében. Rámutatott arra, hogy a humanitárius s egélyek biztonságos célba juttatása érdekében mielőbb a helyszínre kell települniük a békefenntartóknak. Kovács László tájékoztatása szerint a találkozón a nem NATOtag EUországok ENSZ felhatalmazást sürgettek az iraki békefenntartáshoz. Tájékozt atta partnereit, hogy a magyar ellenzéki pártok is ragaszkodnak az ENSZ felhatalmazásához, ettől tették függővé, hogy megszavazzák Magyarország részvételét a békefenntartásban. Ugyanakkor - mint elmondta - az a négy uniós külügyminiszter, akiknek orsz ága a Biztonsági Tanács tagja úgy vélekedett, nem valószínű, hogy az ENSZ BT elfogadna rövid időn belül egy ilyen tartalmú határozatot. A külügyminiszteri találkozó résztvevői megállapodtak, hogy közösen szorgalmazzák az Irak elleni EUszankciók felold ását. Szintén egyetértettek abban, hogy az uniós országok misszióvezetői mihamarabb térjenek vissza Irakba. Az MTI érdeklődésére Kovács László hozzátette, hogy a magyar ügyvivő is várhatóan napokon belül visszatér Irakba. A külügyminiszterek szót ejtettek a közelkeleti helyzetről, azon belül az izraelpalesztin viszonyról is. Kovács László úgy vélte: ha az ENSZ, Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió által kezdeményezett terv sikerrel jár, rendezi az izraelipalesztin viszon yt, majd az egész közelkeleti kérdést, bizonyítaná, hogy az unió közös kül- és biztonságpolitikával komoly hatással van a nemzetközi folyamatokra. Kovács László hozzáfűzte, hogy Magyarországnak az izraeli és a palesztin féllel egyaránt jó a viszonya. Mint elmondta: több uniós külügyminiszter felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy az izraeli közvéleményben feloldják azt a tévhitet, hogy az unió Izraelellenes lenne. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balo gh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Vil ággazdaság - Ng = Napi Gazdaság - BN = Budapesti Nap