Reggeli Sajtófigyelő, 2003. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-05-16
A kampánycsend napján, csütörtökön, Ivan Šimko szlovákiai védelmi miniszter hívta fel a Szlovák Köztársaság f egyveres erőinek tagjait, hogy vegyenek részt az EU tagság eldöntéséről szóló népszavazáson. „Meg vagyok arról győződve, hogy élni fognak ezzel az egyetlen történelmi lehetőséggel, amely a Szlovák Köztársaság jövőjéről szól. Ez a döntés mindannyiunk dolg a, mindannyiunk felelőssége, hogyan végződik.” – mondta felhívásában a miniszter. „Nem lenne jó ugyanis megbízni Önökben, ha máskép döntenének” – figyelmeztetett Šimko. A népszavazáshoz a miniszter véleménye szerint, a fegyveres erők tagjai felelősen állna k, mert „csak az Európa házban történő aktivitásunk és jelenlétünk bizotsíthatja a Szlovák Köztársaság érdekét, életképességét.” Szlovákia EU tagságának a védelmi miniszter szerint, jelenleg nincs más, jobb alternatívája, és a tagságból fakadó európai je lenlétükkel nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag, bizotnságilag és kultúrálisan is profitálhatnak. „Ma már világos, hogy belépésünkből fakadó pozitív következmények meghaladják az abból fakadó esetleges negatív jelenségeket” – írja a védelmi miniszter felhívásában. Šimko elutasította, hogy csütörtökön kiadott nyilatkozatával megszegte volna a szavazás előtti kampánycsendet. Szavai szerint ő nem arra hívta fel a katonák figyelmét, hogy szavazzanak igennel a belépésre, de nem szeretné ha elfecsérelnék a lehetőséget egy ilyen jelentős döntés meghozatalakor. „A felhívásban nagyon fontosnak tartottam, hogy kiegyensúlyozott legyek” – mondta a miniszter csütörtöki felhívásának tartalmáról. Az érvényben lévő szlovákiai törvénykezés nem teszi lehetővé a külfö ldi békefenntartó missziókban dolgozó szlovák katonáknak a szavazáson való részvételt. Véleménye szerint ez a szlovák törvénykezés „fájdalmas” oldala és támogatja azt a törekvést, hogy a szlovák állampolgárok külföldön is az urnákhoz járuljanak. vissza Határok nélkül − Interjú BálintPataki Józseffel Műsorvezető: Gecse Géza Mv.- A sajtóban a mai napig arról olvashattunk, hogy a támogatásokhoz szükséges magyarigazolványok ötödét váltották ki a határon túli területeken. Tude ennél pontosabb adatokkal szolgálni BálintPataki József, a Határontúli Magyarok Hivatalának elnöke? B.J.- Május közepéig több mint 610 ezer ember igényelte a magyarigazolványt a szomszédos országokban élő magyar közösségek soraiból. Ez valamivel nagyobb, mint ez a százalék, amit Ön említett. A legtöbben Kárpátaljáról igényelték, ezeknek a száma már áprilisban meghaladta a 100 ezret. A legutóbbi népszámlálás valamivel több, mint 160 ezer magyar tart nyilván Kárpátalján. Az is tény, hogy arányait illetően a legkevesebb a szlovákiai magyarigazolvány, illetve a hozzátartozói igazolvány igénylők száma, de ezt azt, hiszem, a jól ismert szlovákiai belpolitikai okokra is vissza lehet vezetni. Mv.- Ezt azért kérdeztem, mert az úgynevezett oktatásinevelési támogat ás, amely a legjelentősebb támogatások egyike talán, az a 2002. januárjától hatályos törvény esetében magyarigazolványhoz kötődik. B.J.- Ez így van, és mi azt szeretnénk, ha minél többen megkapnák ezt az oktatásnevelési támogatást, de ennek az igénylésén ek a feltétele - ahogy Ön nagyon helyesen mondta - a magyarigazolvány megléte, és minden egyes igénylőnél az Illyés Közalapítványnak kutya kötelessége volt és lesz a jövőben is megvizsgálni a jelenleg hatályos törvény alapján, hogy az, aki ezt igényelte, r endelkezike magyarigazolvánnyal, tehát valóban igényjogosult. Ez egy olyan adminisztrációs munkát is jelent, ami lassítja ezt a folyamatot, ugyanakkor ennek vannak egész más összetevői is, hiszen tudjuk, hogy hónapokon keresztül az Illyés Közalapítvány gy akorlatilag nem ülésezett, nem végezhette ezt a munkát. Nagyon örülök, hogy március 21én végre, többhónapos szünet után elkezdődhetett az új kuratórium munkája, és ismereteink szerint gőzerővel folyik a hátralék feldolgozása.