Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-07
külügyminiszter szerint ez azzal függ össze, hogy a jelenlegi kormány igyekszik mindent megtenni azért, hogy nemzeti megbékélés jöjjön létre. - Az elmúlt egy évben gesztusok sorát gyakorolta a kormányzat a jobboldali pártok és választóik felé, ami ugyan a jobboldal vezető politikusainak egy részére nem gyakorolt hatást, a választókra azonban érzékelhetően igen - mondta lapunknak a pártelnök. Kovács László személyes meggyőződése szerint tovább kell haladni a már kijelölt úton, hiszen a pol itika élethalál harc helyett az emberek gondjaira és az ország problémáira adott megoldások versenye kell hogy legyen. Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatóhelyettese szerint az árkokat leginkább a szocialisták ásták, a jobb- és baloldal között húzódó szakadék a kormány folyamatos rágalomhadjáratának és stílusának eredménye. Mint mondta, annak kell betemetnie az árkokat, aki kiásta, a kormány pedig jobban teszi, ha az ország gazdaságának európai fejlődésével foglalkozik ahelyett, hogy kitér a fontos ké rdések elől és rendszeresen csak az ellenzékre, a polgári oldalra mutogat. Az árokásás mindezzel együtt úgy tűnik nem állt meg az elmúlt egy évben, sőt a szakadék inkább csak nőtt. A választások két fordulója között ezt még csak Orbán Viktor két emlékeze tes nagygyűlése - a Testnevelési Egyetemen, majd a Kossuth téren tartott - jelezte. Alig több mint két hónappal a voksolás után azonban a nemzeti oldal szimpatizánsai még az Erzsébethídat is lezárták, hogy ezzel kényszerítsék ki a szavazatok újraszámolásá t. A nemzeti oldal szimpatizánsai azóta is folyamatosan arról beszélnek, hogy az MSZP csalással jutott kormányra, a nemzet pedig politikájuknak köszönhetően elveszni látszik. Lapunk beszámolt arról, hogy két polgári kör felhívást intézett a jobboldali szi mpatizánsokhoz: viseljenek gyászszalagot a tavaly használt kokárda helyett, ezzel jelezvén azt, hogy a kormányt nem ismerik el legitim kabinetnek. A felhívástól azóta többen is elhatárolódtak. Ezzel szemben egy nappal az uniós népszavazás után, jövő vasárn ap a Mátyástemplomban a magyar nemzetért, az "elveszett magyar népért" tartanak szent misét. A megemlékezés apropója a Fidesz tavaly ilyenkor rendezett Kossuthtéri nagygyűlése. A szent misén - amelynek nem titkolt célja, hogy így demonstráljanak a kormán y ellen - részt vesz Orbán Viktor egykori miniszterelnök is. vissza Össznemzeti érdek az integráció Népszava 2003. április 7. Szerző: Kepecs Ferenc Ha olyan kesergéseket hallok, hogy az európai integráció nyomán elvész a sz uverenitásunk, nekem mindig egy brüsszeli EUszeminárium jut eszembe. Osztrák előadónktól azt kérdeztük, hogyan tudja érvényesíteni érdekeit az Unióban egy olyan kicsiny és a nyugatiakhoz képest fejletlen ország, mint Magyarország. Előadónk - öreg brüsszel i róka - így felelt: "Delegátusaiknak lesz egy asztaluk a döntéshozó tanácskozásokon és lesznek szavazógombjaik. A többi a rábeszélő képességükön múlik". De térjünk vissza a szuverenitáshoz. Leadunk belőle, kétségtelen. De nyerünk cserébe ugyanannyi fran cia, német, lengyel, litván és még sokféle más szuverenitást. Életünk sok olyan vonatkozását fogják ezentúl Brüsszelben megszabni, amelyet az elmúlt másfél évtizedben kizárólag Budapesten szabtak meg, de mi is bele fogunk szólni abba, mit szabad és mit nem egy párizsi, egy berlini vagy egy pozsonyi polgárnak. Az igazság az, hogy a brüsszeli irányelveket már eddig is követnünk kellett. Exportunk túlnyomó része már régen az uniós országokba megy, s ezért már jó ideje alkalmazkodnunk kell az ottani normákhoz. Méghozzá a beleszólás minden esélye nélkül. Ha kimaradnánk, továbbra is ez lenne a helyzet. Ha viszont belépünk, mi is beleszólhatunk e normák alakulásába, mi több, "egy főre esően" elvileg még több szavunk is lesz, mint a régi, nagy tagállamoknak. A gyak orlatban persze kisebb lesz a befolyásunk. Ám delegátusunk ott fog ülni a döntéshozó tanácskozásokon, ott lesznek előtte a szavazógombok és akkor már csak azért kell szurkolnunk, hogy kellő rábeszélőképességű legyen.