Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-29
Cikkek: BP0504 4 230 MTIk1118 EU/Szlovákia - ellenvélemény a közös Európa jövőjérő l kod: eup/NKSZ fk: SK ld: Pozsony, 2003. április 28., hétfő (MTI) - Pozsonyban ülésezett hétfőn az Európai Unió és a szlovák törvényhozás közös parlamenti bizottsága, amelynek egyik társelnöke, HansPeter Martin egykori osztrák újságíró annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az EU nem azt kínálja a társuló országoknak amit eredetileg ígért, s így ilyen feltételek mellett a bővítés "eleve sikertelenségre van ítélve." A SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség hétfő esti jelentése szerint a brüsszeli küldöttség tagjaként rendhagyó vélem ényt nyilvánító Martin úgy fogalmazott, hogy a bővítés "két korrumpálódott kultúra házassága." Martin kifejtése szerint a Nyugat nem érett meg a tíz új tagállam befogadására, mert még nem teremtette meg a saját szerkezetének átláthatóságát kínáló felt ételeket, és máig képtelen volt visszaszorítani a korrupciót. Azt jósolta, hogy már 2006 előtt, az unió új költségvetésének tervezése során erős politikai küzdelmekre és a polgárok hangos elégedetlenkedésére kell számítani, és pénzalapokból sem úgy meríten ek majd, ahogy kellene. Martin, aki az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának tagja, úgy látja, hogy a nizzai szerződés csődöt mondott, és az Európa jövőjének alakításában fontos szerepet játszó konvent sem az elképzelések szerint működik. Martin pozsonyi felszólalásában emlékeztetett arra, hogy jómaga a csatlakozásról döntő brüsszeli szavazáskor Szlovákia esetében tartózkodott, a többi kilenc ország csatlakozását pedig ellenszavazatával igyekezett meggátolni. v issza BP0398 4 230 MTIk1095 SzerbiaMontenegró/EU - Belgrád gyorsított felvételt kér kod: külkapcsolat/BELP/KULP fk: SZERBIA/MONTENEGRÓ ld: Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2003. április 28., hétfő (MTI) - Szerbi aMontenegró azt fogja kérni Brüsszeltől, hogy rövidítse le az ország uniós csatlakozásának folyamatát. Svetozar Marovic szerbiamontenegrói államfő hétfőn egy podgoricai rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy ilyen értelmű írásbeli kérelmet készít, s annak részleteit keddi sajtótájékoztatóján ismerteti. A belgrádi tömegtájékoztatásban korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a gyorsított felvételről szóló belgrádi kezdeményezés napirenden lesz az EU és a balkáni országok június 21i, Szaloni kiben tartandó csúcsértekezletén. Belgrádban azzal indokolják a kérést, hogy Montenegró és Szerbia hamarosan összehangolja piacát, az ország sikerrel vette fel a harcot a szervezett bűnözéssel, jó együttműködést alakított ki a hágai Nemzetközi Törvényszékk el, és az országot nemrégiben felvették az Európa Tanácsba. Svetozar Marovic első ízben a múlt héten kedden Jaap de Hoop Scheffer holland külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének a belgrádi látogatás a alkalmával vetette fel a gyors csatlakozás gondolatát. SzerbiaMontenegró egyelőre úgyszólván még el sem kezdte a csatlakozási folyamatot: még nem készült el a megvalósíthatósági tanulmány sem, amely után megkezdődhetnek a tárgyalások a társulási és stabilitási szerződés aláírásáról. A folyamatot az lassította, hogy Brüsszel a szerbmontenegrói államjogi kapcsolatok rendezéséhez kötötte a tárgyalások megkezdését. Az uniós integráció szempontjából az ország számára jelen pillanatban a legsürgetőbb feladat a két tagköztársaság piacának összehangolását szabályozó akcióterv elkészítése. Goran Pitic, a külgazdasági kapcsolatokért felelős szerbiai miniszter hétfőn közölte, hogy a szakértők már befejezték az egyeztetéseket, de vannak még vitás kérdések. Az akcióterv már szerdán a szerb kormány elé kerül, majd a kabinet leteszi javaslatát a montenegrói kormány asztalára.