Reggeli Sajtófigyelő, 2003. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-04-23
– Két dolgot kellene tudatosítani. Az egyikről már beszéltünk, hogy az uniós elvek közül a dis zkrimináció tiltása és a pozitiv diszkrimináció elve szabad utat ad mindazoknak az elképzeléseknek, amelyeket a státustörvényben is megfogalmaztak. A másik: a törvénynek olyannak kell lenni, hogy az alkalmazhatósága ne ütközzön a szomszédos ország belső tö rvényeivel. Kezdettől fogva tudjuk, hogy a státustörvény nem ütközik egyetlen szomszédos ország belső törvényeivel. De itt van a legnagyobb probléma, mert az, amit a törvény nem tilt, azt akarják politikailag megtiltani Szlovákiában, úgy mint a kommunista időkben. A tisztázatlan helyzet miatt lebegtethető mindmáig a státusztörvény módosítása. Számomra ez érthetetlen, ugyanis két héttel ezelőtt elmondta a szlovák külügyminiszter, hogy ők nem hajlandók semmiféle kétoldalú megegyezésre a törvény alkalmazását i lletően. Csak a meglévő struktúrákat hajlandók erre rendelkezésre bocsátani, mint például a szlovák – magyar alapszerződést. Ez viszont elfogadhatatlan. – Akkor miben mulasztott a jelenlegi magyar kormány, hogy a státustörvény nem működik? – Abban, hogy azokat a politikai érveket komolyan veszi, amelyeket kimondottan a magyarellenesség szül, noha ott van a szlovákiai belső jogszabályok rendszere, amelyek gyakorlatilag szabad utat adnak a törvény alkalmazásának. – Véleménye szerint mikor hívják össze a k ésleltetett Máértot? – Állítólag május elején lenne a találkozó. Mindenesetre a magyar kormány kezében van, hogy mikor lesz ebből egy módosított törvény. Sajnos, annyira elkéstünk vele, hogy emiatt már ebben az évben sem fognak működni a támogatási rends zerek. Amiatt, hogy ilyen lebegtetett állapotban van a törvény, több felháborító eset jutott tudomásunkra. Például azt a szlovákiai magyar nyugdíjast, akinek magyarigazolványa van és szeretne Magyarországon vasúton utazni, azt a MÁV magyar jegykezelője mag yar rendőrséggel szállíttatja le a vonatról, nem fogadja el a nyugdíjas korát igazoló magyarigazolványt. Holott ez a státustörvény által biztosított kedvezmény járna a felvidéki magyar nyugdíjasnak is. Én ezt a felháborító esetet azért említem, mert a lebe gtetés, a bizonytalanság lehetővé teszi az ügyhöz ellenségesen viszonyuló emberek garázdálkodását. Stefka István Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság