Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-01
Kovács Imre Attila: Egy helyettes irodalom felé "Magyarország (…) nem tudja teljes nemzeti "egyéniségét" reprezentálni a közösségben; a határain túl élő, az EU keretein kívül rekedő magyarokra a területi különélés mellett a civilizációs esélyegyenlőtlenség tehertétele nehezedik majd." "A lehetőségeket és a körülményeket vizsgálva rá kell jönnünk, hogy a kárpátaljai irodalomnak egyre inkább az ukrán "olvasata" válik döntő jelentőségűvé. Kárpátaljának céls zerű volna reagálnia az Ukrajna irodalmi törekvéseire, mert nem az uniós korszakába lépő anyaország dilemmái lesznek számára mintaértékűek a továbbiakban, hanem a közvetlen környezet inspirációi." Erről az előadásról, különös tekintettel az utolsóként idé zett bekezdésre, hosszú és szerteágazó vita bontakozott ki: Részlet a vitából: greben: Megdöbbentő, izgalmas felvetés. A probléma persze nem elsősorban irodalmi. A kárpátaljai magyaroknak, úgy gondolom, Magyarország európai uniós csatlakozását követően valóban rengeteg olyan gonddal, élethelyzettel kell majd szembesülniük, amelyek az új függönyön belülre kerülő Magyarországon nem lesznek jellemzőek. (…) Azzal azonban nem számolok, hogy ennek következtében az ellenkező irányba mozdulnának. Kényszer nem te remt érdeklődést. bdk: (…) erdélyi, felvidéki, vajdasági kollégáink szinte napi kapcsolatot tartanak a románszlovákszerb értelmiségiekkel, míg mi alig veszünk tudomást az ukrán irodalomról és írókról. "Sérelmi okunk" ugyanannyi lehetne. A Korunkban szi nte mindig találni román szerzőt, a Kalligram a szlovák irodalomnak egyik fontos fórumává vált, és én szerb íróval már írtam közös novellát a zentai zEtna webmagazinnak köszönhetően, de eszembe sem jutna ilyesmire vetemedni egy itthoni kollégával. Spenót: Tudod, ez eléggé elkeserítő. Nem az lenne a normális, ha együtt élnek, valamennyire együtt is gondolkodnak? bdk: Persze, Spenót, az lenne a normális, ha napi kontaktusban lennénk, és tanulnánk egymástól. (…) Kevés kivételtől eltekintve a magyarok érdeklő dése valóban szinte kizárólag Budapest felé koncentrálódik. Nem tudom, mit lehetne tenni. A Nyíregyházi Főiskolán hősies erőfeszítéssel talán elkészült (?) az első ukránmagyar-magyarukrán nagyszótár (eddig ilyen sem volt), de mai kortárs ukrán szerző ma gyarul megjelent könyvei után hiába kutatnál... Szóba került persze a "határon túli" irodalmak eltérő megítélése, annak kétféle szempontrendszere. Láng Gusztáv: Kérdezz másképp - változik a válasz! "…elsőként Babits és a Nyugat kritikája állította, hogy nem azt kell nézni, kisebbségie az író, hanem azt, hogy művének milyen az értéke. Mondom, igaznak tűnik, valójában azonban felmenti a kritikát annak vizsgálata alól, hogy milyen új törekvéseket plántál át a kisebbségi író az "összmagyar" irodalomba, mive l lesz ez utóbbi más, több a kisebbségi írók tevékenysége által. (Erről egyébként mint kritikai szempontról meggyőzően és árnyaltan értekezett Tőzsér Árpád néhány esszéjében, a világmagyar irodalom fogalmában sommázva azt.)" "A kisebbségi kánonok magyaro rszági elutasításának ma a legfőbb oka, hogy bennük kétségtelenül szerepet kap az az identitásfelmutatás és őrzés, amelyet - mint esztétikán kívüli, "extraliteráris" elkötelezettséget - a modern és a posztmodern kritika fanyalogva fogad. Tekintetbe kell azonban vennünk, hogy minden kánonképzésben szerepet játszanak (gyakran nem is lényegtelen szerepet) ilyen "extraliteráris" tényezők: társadalmiak, politikaiak, ideológiaiak."
