Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-31
A KMKS Z kongresszusa nyilatkozat elfogadásával zárult, amely szerint a KMKSZ örömmel konstatálja, hogy Kárpátalja magyarsága nagy érdeklődést mutat a nemzet szempontjából kiemelkedő jelentőségű státustörvény iránt, s már több mint 100 ezren igényelték a magyarig azolványt. A törvény tervezett módosítása kapcsán a szövetség továbbra is a Máért által elfogadott alapelveket tartja irányadónak, s nem támogat olyan változtatásokat, amelyek az egységes magyar nemzet koncepciójának feladását, a törvény kiüresítését, a ke dvezmények szűkítését eredményezik. A KMKSZ nyugtalanítónak tartja, hogy a Magyarország által bevezetni kívánt vízumkényszer kapcsán nem született olyan megoldás, amely a kárpátaljai magyarok részére akadálytalan kapcsolattartást biztosíthatná. Mivel a tervezett vízumkényszer több tízezer családot érint hátrányosan, a Szövetség ismételten felhívja a magyar kormányszervek figyelmét arra, hogy egy újabb, a kárpátaljai magyarságot létében veszélyeztető vasfüggöny leeresztésének elkerülése érdekében, a magy ar Alkotmány szelleméhez és betűjéhez híven, dolgozzanak ki olyan kedvezményes eljárási mechanizmust, amely a jövőben is biztosítja a kárpátaljai magyarságnak az anyaországgal való akadálytalan kapcsolattartását - zárul a KMKSZközgyűlés nyilatkozata. vissza BP0142 4 160 MTIb1034 EU/Magyarországi németek önkormányzata - igen a csatlakozásra kod: nemzetiség/eu/NKSZ/BELP fk: HU ld: Budapest, 2003. március 29., szombat (MTI) - A Magyarországi Németek Országos Ö nkormányzatának közgyűlése arra kéri a nemzetiséghez tartozó választópolgárokat: vegyenek részt az európai uniós csatlakozásról szóló április 12i népszavazáson és mondjanak igent az európai Magyarországra. Ez abban a felhívásban olvasható, amelyet a t estület szombati ülésén fogalmazott meg. Az MTIhez eljuttatott dokumentumban a szervezet kiemeli: Magyarország polgárai történelmi jelentőségű népszavazás előtt állnak, április 12én valamennyiünk jövőjét befolyásoló döntést kell hoznunk. "Akarjuke, hogy hazánk az Európai Unió tagjává váljon? A mi válaszunk az egyértelmű igen!" - olvasható a felhívásban. A közgyűlés rámutat arra: támogatja, hogy Magyarország tagja legyen annak a közösségnek, amely az emberi méltóság tiszteletén, a szolidaritás on és a jogállamiságon alapszik. "Azt akarjuk, hogy gyermekeink és unokáink egy olyan Európa polgáraiként nőjenek fel, amelyben mindenki képességei és tehetsége alapján boldogulhat, amelyben mindenki számára biztosított a békés, nyugodt élet lehetősége " - fogalmaznak. A testület kiemeli, hogy Európa gazdagságát nyelvi és kulturális sokszínűsége adja. Úgy látják: Magyarország és Magyarország népei nagyban hozzá fognak járulni ehhez a sokszínűséghez, miközben magunk is gazdagabbak leszünk Európa értékeinek befogadásával. "Mi, magyarországi németek ezer szállal kötődünk Európa német nyelvű területeihez. Ismerjük az ott élő emberek mentalitását, beszéljük a nyelvüket. Magyarország csatlakozásával közelebb kerülünk őseink szülőföldjéhez" - írják. Mint a felhívásban olvasható, ha meglátogatják rokonaikat, barátaikat, ha tanulni, dolgozni kelnek útra, néhány esztendő múlva nem külföldre utaznak immár, hanem közös európai hazánk olyan régióiba, ahol az emberek megértik egymást. "Otthonról f ogunk hazajárni és hazulról az otthonunkba visszatérni" - fogalmaznak, jelezve: ezt az esélyt kínálja a magyarországi németek számára a csatlakozás. vissza BP0463 4 230 MTIk1152 Románia - megalakult az Illyés Közalapítvány al kuratóriuma kod: nemzetiség/BELP fk: RO/HU ld: Bukarest, 2003. március 28., péntek (MTI) - Kolozsváron pénteken megtartotta alakuló ülését az Illyés Közalapítvány (IKA) romániai alkuratóriuma. A testület, amely korábban kizárólag az RMDSZ vezérkarából állt, az idén a civil társadalom néhány képviselőjével is kiegészült.