Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-31
csatlakozásról szóló április 12i népszavazáson és mondjanak igent az európai Magyarországra (MTI) Az M SZP kongresszusán részt vevő Markó Béla, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet: "magyar nemzet csak egy van, abba jobb és baloldal egyaránt beletartozik" − A politikus hangsúlyozta: nem hisz abban, hogy a nemzeti kérdés pártkérdés – „Aki mégis így gondolja, az rosszat tesz az erdélyi magyarságnak is” - tette hozzá − Markó Béla szerint a szülőföldön maradást gazdaságilag kell segíteni, amihez nagy segítséget nyújt az Erdélyt átszelő autópálya, a kedvezménytö rvény, valamint az Európai Unió – „A kedvezménytörvény nem csodagyógyszer, de szükség van rá” – mondta (MTI) http://www.mti.hu/ R OMÁNIA Az RMDSZ és a kiábrándult értelmiségiek − „Azok, aki k most távolodnak az RMDSZtől, éppen ezt érezték meg - és nyilván ezért távolodnak. Távolodásuk rettenetes következményekkel járhat” − Demény Péter írása (Nszv 7.o.) Románia - megalakult az Illyés Közalapítvány alkuratóriuma − A testület, amely korábban kizárólag az RMDSZ vezérkarából állt, az idén a civil társadalom néhány képviselőjével is kiegészült − Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta: a testületnek így is megmaradt a politikai színezete, de ez a pályázatok elbí rálásakor nem mutatkozhat meg, tudniillik az alkuratórium egyáltalán nem bírál el pályázatokat, ezt a feladatot a szaktestületekre ruházza (MTI) S ZERBIA • M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Kedvezménytörvény/Vajdaság - Ko rhecz Tamás a jogszabály módosításáról, Magyar Szó − „A kedvezménytörvény módosítási javaslatai nem változtatnak a jogszabály lényegén, a módosított törvény ugyanazokra az országokra és személyekre fog vonatkozni, megmarad a törvény által biztosított igaz olványok szerepe, de változik a kedvezmények köre” - közölte az újvidéki Magyar Szóval Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter, a Vajdasági Magyar Szövetség jogi szakértője (MTI) Újabb szerb klánvezér őrizetben − Mirjana Markovicot hazahívta a r endőrség Moszkvából, hogy kihallgassák a Stambolicgyilkosság ügyében − A Jugoszláv Baloldal (JUL) több funkcionáriusát is előállították − Elfogták a Zoran Djindjic elleni merénylet egyik szervezőjét (MH 4.o.) ht tp://www.magyarhirlap.hu/ Koszóvói kezdeményezés − A Koszovói Nép Mozgalom kezdeményezi Koszovó és Albánia egyesülését (MN 8.o.) http://www.mno.hu/ S ZLOVÁKIA