Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-27
A harmadik világ diktátorai más nyelvet beszélnek, mint az európai demokráciák – ezt föl nem ismerni súlyos felelőtlenség. Ám a történelem utáni boldog korba lépett nyugateurópai országok elfelejtették a történelmet – ha nem így lenne, akkor emlékeznének a müncheni egyezményre, amely megmutatta, mennyire lehet megbízni egy megszállott és gátlástalan diktátor szavaiban. Ez a felelőtlen magatartás eredményezte, hogy a demokrácia iránt elkötelezett európai politikusok a z utolsó percig nem voltak hajlandók kétségbe vonni Szaddám Huszein jóhiszeműségét. A kötelező jóhiszeműség náluk sosem ér véget – így ugyanabból a cselekedetből az amerikaiakéval pontosan ellenkező következtetést vonnak le. "Szaddám szépen együttműködik a z ENSZellenőrökkel” – hangzott innen. "Csak akkor engedte be az ellenőröket, amikor az amerikai hadsereg felvonult az iraki határ mentén” – felelték a tengerentúlról. "Szaddám nem tud elszámolni a vegyi fegyverekkel” – így az amerikaiak. "De arra sincs bi zonyíték, hogy rejtegeti őket” – replikáztak az európaiak. Miután pedig háromszáz fegyverzetellenőr soha nem fog megtalálni pár tucat hordót egy hatalmas országban, a macskaegér játék a végtelenségig folytatódott volna – ha Európán múlik. Az amerikaiak s zemében Szaddám elmúlt húsz éve a bizonyíték arra, hogy a diktátor bármikor gátlástalanul hajlandó bevetni tömegpusztító fegyvereket, lévén hogy a múltban ezt már többször megtette. Az európaiak szemében viszont nincs elmúlt húsz év, csak az örök jelen van , ahol békésen lehet tárgyalgatni a végtelenségig. Ugyan miért olyan rosszhiszeműek az amerikaiak? Végtére is miért ne lehetne feltételezni Szaddám Huszeinről, hogy megjavult? Nem véletlen, hogy KeletKözépEurópa országai inkább hajlanak az amerikai álláspont elfogadására. Itt még túl közel van a történe lem, az értelmiségi elit még jól emlékszik a szovjet rendszerre, nagyon ismerős a díszszemléken integető népvezér képe. A politikai korrektség divatja – amely szerint minden konfliktusban csak az elnyomó, fehér, gyarmatosító Nyugat lehet a bűnös, a harmadi k világ bármely országa pedig áldozat – itt még nem harapózott el annyira. Nem éltek még két emberöltőnyi időt békében és prosperitásban – amerikai védőernyő alatt. Nem véletlen, hogy Szaddám eltakarításával Izraelben rokonszenveznek a leginkább. Izrael o lyan mélyen él a történelemben, mint talán egyetlen más ország sem. Fennállásának ötvenöt éve alatt öt háborút vívott, egyet pedig passzívan elszenvedett – pontosan abban az időben, amikor NyugatEurópa a történelemből átlépett a béke és prosperitás korsza kába. Bőséges ismeretei vannak arról, hogy mit lehet várni egy közelkeleti diktátortól. Izrael tapasztalatai homlokegyenest ellentmondanak az európaiakénak, így az sem véletlen, hogy a legkevésbé sem rajong a fokozott európai szerepvállalásért a közelkel eti rendezésben. Európa ugyanis a saját, jelenkori, történelmen túli értékeit kéri számon egy történelemtől sújtott régióban, ahol több mint fél évszázada a terror és a háború az úr. A konfliktus oka a megszállás – üzeni Európa Izraelnek, elfelejtvén, hogy a konfliktus már akkor is szedte áldozatait, amikor nemhogy megszállás, de még Izrael sem létezett. Európát olyan mértékben leköti az integrációja, hogy nem lát ki belőle. Eközben nem marad energiája más természetű konfliktusok kezelésére. Európának szám ottevő katonai ereje sincs – a balkáni vérengzést is csak amerikai beavatkozással sikerült megállítani. Öt éve sincs még, hogy a Balkánon elhallgattak a fegyverek, de Európa már ezt is elfelejtette. A szerencsésebb történelmet maga mögött tudó Amerika ren delkezik annyi energiával, hogy képes legyen felfogni: a világ különböző részein különböző értékrendek uralkodnak. Európa ma – politikai értelemben – csak egy nyelven beszél. Amerika viszont képes a demokráciákkal és a diktatúrákkal is a saját nyelvükön be szélni. A világ nagyobbik részén, ahol még nem ért véget a történelem, erre a képességre sajnos szükség van. A szerző szociológus, a Szombat szerkesztője vissza
