Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-24
ezzel a napirenddel hívták össze; a lisszaboni célok teljesítése lebegett a a politikusok szeme előtt. Ezek azonban csak akkor teljesülhetnek, ha az integráció minden elemében a megvalósításukat szolgálja. Csak így lehet 2010re a világ legverse nyképesebb tömörülése az EU, amely teljesítményével képes utolérni, sőt lekörözni a fő riválisokat, az Egyesült Államokat és Japánt. Ám Irak ügyében éppen az egység elképesztő mértékű hiánya rajzolódott ki Európában. Ennek következtében EUtagok néztek e lszántan farkasszemet EUtagokkal, jelenlegi tagállamok a majdani belépőkkel, s talán még ma sem értik, hogy mi is (volt) a másik baja. „Ha mi sem veszünk tudomást egymás szempontjairól, hogyan várhatnánk el, hogy mások tudomást vegyenek rólunk?” – keserge tt az Európai Parlament elnöke, Pat Cox. Ahogy homályba veszett a legfőbb érték, az egység és szolidaritás, úgy vált mind nyilvánvalóbbá a közös baj: az egység a megosztottságban. Ennek felszámolása most mindenkinek érdeke, többek közt a majdani iraki rend ezést övező hatalmi harcok sikeres megvívása érdekében. (KoM) vissza Hadviselő felek [20030324] Az USA által terv szerint beindított iraki akció hatásainak következtében a belpolitikában is alig maradt más téma, amely híré rtékre vergődhetne. Mostanában szinte minden egyéb elsikkad, essék szó akár a Postabank konszolidációjának huncutságos fejleményeiről, adatmentésekről és a nyomukban születő törvénymódosító szándékokról, netán a Magyar Szocialista Párt esedékes tisztújítás áról. A háborús idők logikája érvényesül meghatározó pártjaink konfliktusainak intenzitásában is. A hazai küzdelmek középpontjában az áll, vajon hadviselő féle Magyarország. E dilemma fölött merengenek politikusok és politológusok, jogászok és publicist ák, kőfaragók és baletttáncosok. A kérdés azért remek, mert – a háborúval kapcsolatos ENSZ- és NATOfelhatalmazások hiányában, illetve a kormány lavírozó magatartása ismeretében – kiki meggyőződése szerint fogalmazhatja meg válaszait. És máris kezdődhetn ek saját kis csatáink. Az 1999es koszovói konfliktussal ellentétben tehát – amikor a szocialisták szintén megpróbáltak kevéske borsot törni az Orbánkormány képzeletbeli orra alá – az iraki háború jogi megalapozottsága vitatott, ellenzi az akciót az ame rikaiak több természetes szövetségese, és utálja az egészet a közvélemény elsöprő többsége. Ebből kiindulva igen bonyolult a Medgyessykormány helyzete. A kabinetnek úgy kell(ene) egyensúlyoznia az Egyesült Államok és kritikusai – Német- és Franciaországot említjük első helyen – között, hogy miközben egyikhez sem kerül túl közel, nem távolodik nagyon messzire a másiktól. A feladat abszurd, megoldása egymásnak ellentmondó döntésekkel jár. (Aligha következik a nyolcak hírhedt levelének aláírásából az iraki kü lképviselet bezárására vonatkozó amerikai kezdeményezés elutasítása.) Tegyük fel, a Fideszben valóban úgy gondolják – összhangban a magyar polgárok kilencven százalékával – , hogy ami Irakban történik, ocsmány agresszió. Ha így van, semmibe sem kerül feli smerni, hogy határozott kormányellenes retorikával érdemes ráhajtani a szavazatszerzésre is. A recept azonban nem hoz biztos sikert. Az általános képlet szerint az emberek békében tolerálják a harcot, háború idején ellenben egyetértésre, nyugalomra vágynak . Igaz, Irak egyelőre messze van. (GA) vissza BP0266 4 130 MTIb1061 EU/MVSZ - "nem" az EUcsatlakozásra - kanadai tagszervezet reagálása kod: BELP/eu/NKSZ fk: HU ld: Budapest, 2003. március 23., vasárnap (MTI) - A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) Kanadai Országos Tanácsa megdöbbenéssel értesült arról, hogy az MVSZ elnöksége azt ajánlja a magyar állampolgároknak: szavazzanak nemmel az EUcsatlakozásról döntő népszavazáson.