Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-13
sorsát elevenítjük fel. – Petőfi többször tartózkodott Pozsonyban. 1841ben és előtte is több alkalommal gyalogszerrel érkezett ide. Ta lán azért is, hogy újra beüljön az iskolapadba, és édesapja óhajának eleget téve, befejezze gimnáziumi tanulmányait. Ám ebből nem lett semmi. Egykorú visszaemlékezések szerint pajtásait csak az iskolakapuig kísérte el, ahol elbúcsúzott tőlük, és aztán magá nyosan csatangolt a városban. Két év múlva érkezik vissza Pozsonyba, amikor V. Ferdinánd összehívta az országgyűlést, s a költő az Országgyűlési Tudósítások másolójaként tengeti életét. Ekkor írja meg a pozsonyi Dunaparton egyik remekét, a Távolból című v ersét. 1848 márciusában nem tartózkodott Pozsonyban, de a „dicsőséges nagyurak” már a szellemétől is megrettentek. Elterjedt ugyanis városszerte, hogy Petőfi állítólag negyvenezer felfegyverzett jobbágy élén a Rákos mezejéről az országgyűlés székhelyére in dult. Az álhír hatására pánikszerű gyorsasággal döntöttek az úrbéri rendszer eltörléséről. A századfordulón erősödött fel az a mozgalom, amely Petőfinek szobrot kívánt állíttatni. Ezt az alkotást a pozsonyi születésű Fadrusz János szerette volna elkészíten i, állítólag saját költségén, ám hirtelen halála megakadályozta őt ebben. Végül tanítványa, Radnai Béla alkotja meg fehér márványból a szobrot, amelynek teljes költségét a pozsonyiak közadakozásból gyűjtötték össze. 1911. szeptember 11én leplezik le a műa lkotást, amely mindössze tíz esztendeig állt a Városi Színház szomszédságában levő Sétatéren. Az államfordulat után a cseh legionáriusok arra a hírre, hogy IV. Károly megkísérelte a magyar trón visszaszerzését, kíméletlenül kezdik rombolni a Monarchia pozs onyi emlékeit. Darabokra törik Fadrusz monumentális Mária Teréziaszobrát. Hasonló sorsra ítélték Radnai alkotását is. Végül állítólag valamelyik jobb érzésű cseh parancsnok azzal gátolta meg a pusztítást, hogy kijelentette: Petőfi mégsem volt politikus, b arbárság lenne hát szétzúzni az emlékművét. Ezért ezt a szobrot bedeszkázták, majd szétszedték, és a városmajori marhaistállóban rejtették el. Hiába ígérgették több alkalommal is a cseh és a szlovák politikusok a mű visszaállítását, még az európai gondolko dású Milan Hodza csehszlovák miniszterelnök sem tudta 1937ben keresztülvinni szándékát a szlovák nacionalistákkal szemben, akik Petőfit elsősorban édesanyja szlovák származása miatt renegátnak tartottak. Ma még kevesen tudják, hogy hat évvel korábban a ba loldali gondolkodású felvidéki magyar egyetemisták, a Sarlómozgalom tagjai feltörték a szobrot rejtő deszkákat, és tüntetően koszorút helyeztek el a megcsonkított márványalakra. A babérkoszorúra – ahogy Szalatnai Rezső írja Petőfi Sándor Pozsonyban című t anulmányában – a Duna menti népek nemzetiszínű szalagjait kötötték, jelképezve az együvé tartozást és a közös szabadságot, amely oszthatatlan. – Az elmúlt század ötvenes éveiben, amikor a Szovjetunióban óriási volt a Petőfikultusz, már csak ezért sem le hetett tovább rejtegetni a műalkotást – folytatja Mayer Judit. – Eredeti helyére nem akarták és nem is tudták visszahelyezni, mert ott már Pavol Országh Hviezdoslav szlovák költő és drámaíró szobra állt, aki egyébként Petőfi, Arany és Az ember tragédiájána k ihletett fordítója volt. Így aztán a Duna jobb partján, Ligetfalun helyezték el Radnai alkotását. Méghozzá Janko Král – ő nagy költőnk kortársa és forradalmi eszméjének támogatója volt – szobrának a szomszédságában. A hatvanas években, nyilván a szlovák nacionalisták nyomására, a liget távolabbi, elhagyatott helyére helyezték át a Petőfiszobrot, ahol aztán a magyarellenes személyek szinte háborítatlanul kiélhették beteges szenvedélyüket. Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy ott lehetek a szobor val óságos újjászületésének ünnepségén – fejezi be múltidézését beszélgetőpartnerem. DukaZólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője, a Petőfibizottság elnöke hetek óta mindennap ellátogat a Medikuskertbe. – Leírhatatlan érzés, hogy szabadság- harcunk százötvenötödik évfordulóját az eredeti szépségében ragyogó szobor körül ünnepelhetjük. Hálával tartozunk főleg Andrej Durkovskynak, PozsonyÓváros önkormányzata volt vezetőjének, aki néhány hónapja már főpolgármester. Ő különösen sokat segített Petőfi méltó pozsonyi otthonának megtalálásában. Jelentős anyagi támogatást kaptunk Csáky Pál pozsonyi kormányalelnök révén a Dzurindakabinettől, továbbá a Határon Túli Magyarok Hivatalától és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. S nem tudok meghatódottság nélkül szólni azokról a felvidéki magyarokról, akik csaknem egymillió koronát gyűjtöttek össze. Egy rimaszombati munkanélküli például száz koronát küldött, több csallóközi nyugdíjas is ugyanekkora összegeket ajánlott fel gyönyörű level ek kíséretében. Mindannyian tudják, érzik, hogy a pozsonyi Petőfiszobor a felvidéki magyarság 1918 utáni sorsát is jelképezi. Hiszik, hogy végre a Dunavölgyi nemzetek is tisztelni fogják egymás szellemi értékeit, s ezáltal egymást is – hangsúlyozza az MK P parlamenti képviselője. Szinte a végszóra lép hozzánk Pavol
