Reggeli Sajtófigyelő, 2003. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-03-12
további előnye lenne, hogy csak egy alagutat kellene fúrni, észako n pedig az út vezetésének irányától függően 8 – 22őt. Elutasítóan nyilatkozott a szaktárca jelenlegi (voltaképpen a Mečiarkorszakból átvett) autópályakoncepciójának esetleges feladásáról Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki ugya nakkor a déli szakasz építését alternatív finanszírozással oldaná meg, illetve indítaná be. Peter Chudík, az eperjesi megyei önkormányzat elnöke viszont teljes egészében fölöslegesnek tartja a déli útvonal megépítését. Az eperjesi Korzár beszámolója szerin t Chudík szerint „elég lenne megépíteni az Eperjes – Duklaihágó útvonalat, s csatlakoztatni azt a Miskolc – Budapest – Bécs autópályára, s voltaképpen Pozsony máris könnyen és gyorsan elérhetővé válik” „Mindegy, hogy autópálya, gyorsforgalmi vagy közönséges n égysávos út, de épüljön már valami” – nyilatkozta az Új Szónak egy magát megnevezni nem kívánó polgármester, aki érvként hozta fel a statisztikát is: az EI/50es Kassa – Rozsnyó – Zólyom úton naponta 7400 gépjármű halad el, s számuk egyre növekszik. Sok a bal esetveszélyes, forgalomkorlátozó szakasz, amelyet valamilyen módon kezelni kell. A szlovák közlekedési minisztérium államtitkára Ján Kotuľa a TASRnak nyilatkozata azonban lehűtheti a vitatkozó feleket: 2003ban az autópályaépítések üteme az eddigi terve khez képest lelassul. A költségvetésből előirányzott több mint 13 milliárd korona előreláthatólag 9,5 milliárd koronára csökken, és ez a tény minden valószínűség szerint néhány pályaszakasz későbbi megvalósítását teszi csak lehetővé. Leginkább talán Tomá s Velecky a SME szlovákiai napilap publicistája mutatott rá a lényegre: véleménye szerint akik az autópályát felépítik, azt azok is fogják üzemeltetni. Éppen ezért az autópályák megépítéséhez rendelt minden egyes szlovák korona útját úgy kell figyelemmel k ísérni, amely végre megszakíthatna „bizonyos szlovák hagyományokat”. – „És ha valami, akkor ez igazán nem tetszik a két csoport lobbistáinak - sem északról, sem délről”. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előfor duló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság