Reggeli Sajtófigyelő, 2003. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-02-07
Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtó és Dokumentációs Főosztály REGGELI SAJTÓFIGYELŐ i 2003. február 7., péntek M AGYARORSZÁG Orbán: A polgári kormány a mérce − „Több érv szól az unió mellett, mint ellene” – mondta a volt k ormányfő − „A mostani négy év mércéjét az előző négy év, a polgári kormány eredményei adják” – hangoztatta Orbán Viktor tegnap este a Pesti Vigadóban mondott országértékelő beszédében. A volt miniszterelnök immár ötödik alkalommal értékelte az ország helyz etét. Beszédében az EUcsatlakozásról szólva azt mondta: valamivel több érv szól mellette, mint ellene (Nsz 14.o.) Kovács: Fontos bizonyítékok − magyar kormány fontos és kedvező fejleménynek tartja, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere, Colin Powe ll az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé tárta a bizonyítékokat, amelyek azt támasztják alá, hogy Irak nem működik együtt az ENSZfegyverzetellenőrökkel; inkább nehezíteni igyekszik a munkájukat, és megpróbálja félrevezetni őket és rajtuk keresztül a világ közvél eményét – mondta Kovács László az MTInek (Nsz 2.o.) http://www.nol.hu/ Külügy: nem válunk hadviselővé − „A Külügyminisztérium megítélése szerint Magyarország akkor sem válik hadviselő féllé, ha felajánlja légterét az Irak elleni katonai akcióhoz, és azt igénybe is veszik. Továbbá a diplomaták, családtagjaik és a külképviselet sérthetetlenségét még fegyveres összeütközés esetén is nemzetközi szerződés védi” – így reagált Tóth Tamás külügyi szóvivő a tegnapi számunkban megjelent nemzetközi jogi értékelésre (Nsz – online) http://www.nol.hu/ Verheugen magyar kapcsolata – Először Günter Verheugen EUbővítési biztosnak küldte el a Külügyminisztérium a státustörvény módosítására vonatkozó új tervezetét, s csak ezt követően ismertette a dokumentumot a hazai minisztériumokkal, a parlamenti pártokkal és a határon túli szervezetekkel – tudta meg lapunk külügyminisztériumi forrásokból. (MN 9.o.) http://www.mno.hu Segélykiáltás Máramarosszigetről – A státustörvényről , amit a Kárpátmedencei – különösen a peremvidéki – szórványmagyarság utolsó mentőöve, Jürgens úr elkészítette jelentését, Verheugen biztos úr pedig levelet írt, szigorúan az európai érétkek jegyébe n. De bármilyen messze van Budapesttől és Brüsszeltől, azért néhanapján érkeznek levelek Máramarosból is, az antidiszkriminációs frázisokon és a jogértelmezési csűrcsavarokon túli valóságról. (MN 4.o.) http://www.mno.hu Orbán Viktor évértékelő beszéde (MNonline)