Reggeli Sajtófigyelő, 2003. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-02-28
Lapunk kérdésére, hogy sikerülte az új tervezetben megőrizni az eredeti célokat, azt válaszolta: – Az eredeti törvényből elsősorban félreérthető félmondatok, szavak kerülnek ki, de semmiképpen sem szűkül a kedvezmények köre. Mi ezt a törvényt nem a magyarországi ellenzék, hanem a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében módosítjuk, amelyeknek a legtöbb vezetője támogatja törekvésünket – mutatott rá Kovács. A szlovák külüg yminiszter bejelentette: rövidesen találkozik a kormányközi kisebbségi vegyes bizottság két új társelnöke és a testület is, amely elsősorban a szlovákiai magyarok, illetve a magyarországi szlovákok művelődési támogatásának korszerűbb módjairól tárgyal. Arr a a kérdésre, hogy miként folytatódnak a kétoldalú egyeztetések a kedvezménytörvényről, a magyar diplomácia vezetője ezt válaszolta: – Rövidesen megküldjük Pozsonyba a módosított tervezetet. Csak annyit várunk el Szlovákiától is, hogy ne legyen ellenvetése a törvény alkalmazásával szemben. Újságírók arról is faggatták Kovácsot, a megváltoztatott jogszabály vonatkozike majd az ausztriai magyarokra. A válasz: ilyen megoldás nem vetődött fel, habár az új jogszabály olyannyira megfelel az európai értékrendnek , hogy akár Ausztriában is érvényesíthető lenne. vissza Kizárt a ratifikálás meghiúsulása - Romano Prodi szerint jobb együttműködésre van szükség a tagjelöltek és Brüsszel között Világgazdaság 2003. február 28. Romano Prodi , az Európai Bizottság elnöke szerint Magyarország számára eredményesen zárult a csatlakozás feltételeiről döntő decemberi EUcsúcs, és most már elképzelhetetlen a bővítés késlekedése. Az Országgyűlés integrációs bizottsága előtt a politikus hangsúlyozta, hogy a majdani tagoknak fontos szerepet kell játszaniuk az unió jövőjét felvázolni hivatott konventben, már csak azért is, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az olyan törések, mint amelyet Irak kérdése okozott. Prodi szerint a magyar kormány hatékonyan tárgyalt Koppenhágában, hiszen sikerült elérnie, hogy a 25 százalékos bizottsági javaslattal szemben a magyar gazdák már a tagság első évében a jelenlegi tagok termelői által élvezett közvetlen kifizetések 55 százalékát megkaphassák. Az EU ezenkívül elfoga dta a 7+3 éves átmenetet a külföldiek földvásárlásának ügyében, valamint megszületett a kompromisszum a vállalati adókedvezmények kérdésében. Budapest sikereként említette Prodi azt is, hogy az uniós szabályok módosításának nyomán magyar különlegesség mara dhat a pálinka. A brüsszeli testület elnöke felkészültnek nevezte a magyar intézményeket, amelyek szerinte időben képesek lesznek megoldani az uniós források felhasználásával kapcsolatos, pénzügyi ellenőrzési kérdéseket. A bővítésre az EU is készül: 2003 májusától a tagjelöltek megfigyelői részt vehetnek az Európa Parlament, a csatlakozási szerződés aláírásától kezdve pedig a tanács munkájában is; a bizottság 500 fővel növeli alkalmazottainak létszámát – mondta Prodi. Az Irak ügyében az Egyesült Államok mellett kiálló uniós és tagjelölt államok által aláírt levélről szólva a politikus csalódottságának adott hangot. Ez a kis incidens ugyan nem rontja majd meg a kapcsolatokat, de a jövőben jobb együttműködésre lesz szükség – véli a bizottság elnöke. Az egy üttműködés javításának kitűnő terepe a konvent, amelyben a tagjelöltek is fontos szerepet töltenek be. Prodi hangsúlyozta a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának fontosságát, utalva arra, hogy maga az EU is a kisebbségek Európája. Ez azt is jelenti, h ogy a kisebb tagállamok is érvényesíthetik akaratukat, a nemzeti és a helyi identitás elvesztésétől pedig nem kell tartani, sőt azok kifejezésére tagként a jelenleginél is több lehetőség lesz. A világban azonban az EUnak egyetlen, közös hanggal kell fellé pnie. Képviselői kérdésre válaszolva Prodi kizártnak nevezte, hogy a csatlakozási szerződés ratifikációja valamely jelenlegi tagállamban meghiúsuljon. A bővítésnek szerinte az egyetlen akadálya már csak az lehet, ha valamely tagjelölt országban megbukik a csatlakozási referendum. vissza