Reggeli Sajtófigyelő, 2003. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-02-24
Eddig hét önkormányzat fogadta el a dokumentumokat, Topolyán és Szabadkán még nem szavaztak róla. A javaslatok a minap kerültek Szabadka önkormányzatának napire ndjére, de az ellenzék mellett a VMSZszel szövetséges Demokrata Párt (DS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), illetve a horvát képviselők is tiltakozva kivonultak az ülésteremből, megbénítva ezzel az önkormányzat munkáját. A DS és az LSV felel őtlennek tartotta a VMSZ elképzelését, azzal vádolta a pártot, hogy etnikai alapú önkormányzati szerveződést hoz létre, amelyben a VMSZ lenne túlsúlyban. Mindkét párt azzal a javaslattal állt elő, hogy népszavazás döntse el, szükség vane erre. Nenad Canak , az LSV elnöke arra figyelmeztette Belgrádot, hogy Koszovó megosztásának kísérlete a Vajdaság megosztásához vezethet. A szerbiai szocialisták szeparatizmussal vádolták a VMSZt. Józsa László, a VMSZ szabadkai önkormányzati frakciójának vezetője az MTInek nyilatkozva elutasította a vádakat. Egyáltalán nem titok - mondta , hogy az önkormányzatok együttműködésének ötlete a VMSZ területi autonómiakoncepciójából származik, de az elképzelés megvalósításának már nincs etnikai jellege. A törökkanizsai önkorm ányzatban például egyáltalán nem képviselik magukat magyar pártok vagy szervezetek, noha a településen jelentős lélekszámú magyarság él. Józsa szerint az önkormányzatok társulása regionális érdekeket jelenít meg, és kiváló példája lehet olyan önkormány zatok együttműködésének, ahol azonosak az infrastrukturális és gazdasági problémák, egyformán hiányzik a logisztikai háttér és magas a munkanélküliség. A hatályos jogszabályok lehetővé teszik az önkormányzatok ilyen szerveződését - szögezte le Józsa. K asza József, az VMSZ elnöke szerint elkerülhető lett volna a "támadáslavina", ha Szabadka VMSZes polgármestere a dokumentumok előterjesztése előtt felveszi a kapcsolatot a koalíciós partnerekkel. A pártelnök azonban rámutat arra, hogy az utóbbi időben egy re több támadás éri a VMSZt és a délvidéki magyarokat, s felmerül a gyanú szervezett akcióról van szó. "Nem csoda, hogy a szocialisták szeparatizmussal vádolják a magyarokat, mert korábban is ezt tették. Az már viszont meglepő, hogy Nenad Canak Koszov óval von párhuzamot" - mondta az MTInek Kasza. A VMSZ elnöke leszögezte, hogy a délvidéki magyarság nem akarja kettéosztani a Vajdaságot, s nem is akar határváltoztatást, az elmúlt tíz év borzalmainak fényében pedig végképp nincsenek ilyen gondolatai. Kasza a következő napokban vitatja meg a nézeteltéréseket legfőbb vajdasági szövetségesének tekintett Nenad Canak tartományi parlamenti elnökkel és Zoran Djindjics szerb kormányfővel, aki elnöke a DSnek. vissza Készí tette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság