Reggeli Sajtófigyelő, 2003. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-02-14
antistátustörvénynek is indokolt minősíteni". Szerinte ha a kormányza t meg akarja őrizni a törvény eredeti céljait, akkor vissza kell térnie a tavaly novemberi Magyar Állandó Értekezleten elfogadott közös állásponthoz. – Van esély arra, hogy Günter Verheugen EUbővítési biztos álláspontja helyett Európa egy sokkal inkább a kedvezménytörvény szellemiségével összhangban álló álláspontra fog helyezkedni. Ezt az EBESZ kisebbségi főbiztosának is elmondtam – közölte Németh Zsolt. Úgy vélte, Magyarország csak úgy tudja eredményesen megvédeni érdekeit, ha a verheugeni "abszurd elv árásoknak" nem tesz eleget, hanem elfogadtatja a nemzetközi tényezőkkel a magyar nemzeti érdekekkel és az európai normákkal is összhangban lévő álláspontot. A Fidesz alelnöke utalt arra, hogy a közelmúltban nyilatkozatot tett Elmar Brok, az Európai Parlam ent (EP) Külügyi Bizottságának elnöke, amelyben hangsúlyozta: félrevezető lenne, ha a nemzet szót kiiktatnák a kisebbségpolitikai szótárból. Bíztatónak nevezte Németh Zsolt, hogy Elmar Brok szerint a kisebbségeknek nyújtott támogatás nem tekinthető diszkr iminációnak, illetve azt, hogy az EPpolitikus kifejezetten kedvező példának nevezte a magyar kedvezménytörvényt az európai kisebbségi problematika kezelésében. – Kisebbségi főbiztosként a kedvezménytörvény gyakorlati következményeire helyezem a figyelmet és soha nem bocsátkoztam vitákba a nemzet szó használata kapcsán – mondta erről Rolf Ekeus. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy a kedvezménytörvénymódosítás témakörében a szomszédos országokkal még nyitott kérdések a közeljövőben rendezhetőek lesznek . A fideszes politikus hangsúlyozta: a szomszédos országoknak és Magyarországnak is köze van a határon túli magyarok helyzetének rendezéséhez. – Teljes mértékben legitim, ha Magyarország kétoldalú tárgyalásai során erőteljesen felvállalja a határon túli magyarok érdekeit – jelentette ki Németh Zsolt. vissza 20030213 / AZ EBESZ KISEBBS ÉGI FŐBIZTOSA BUDAPE STEN – KOVÁCS LÁSZLÓ Budapest, 2003. február 13., csütörtök (MTI) – A kedvezménytörvény módosítását a kormány még februá rban a Magyar Állandó Értekezlet elé terjeszti – tájékoztatta Rolf Ekeust, az EBESZ kisebbségi főbiztosát csütörtökön Budapesten Kovács László külügyminiszter. Az EBESZ kisebbségi főbiztosa a külügyi tárca vezetőjének meghívására érkezett Magyarországra, hogy a kedvezménytörvény módosításának folyamatáról tájékozódjon. A megbeszélésről Tóth Tamás külügyi szóvivő közleményben tájékoztatta az MTIt. A közlemény szerint a tárgyalást követően a főbiztos saját kezdeményezésére, hivatala szervezésében találkozi k az Országgyűlés Külügyi és Európai Integrációs Ügyek Bizottságainak elnökeivel. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Csoma Sándorné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság