Reggeli Sajtófigyelő, 2003. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-02-10
Kárpátalja: nyár végéig élnek a kishatárátlépők? 2003. február 9. 8:30 Tar Zsuzsanna A Kárpátalja című hetilap szerint valószínűnek tűnik, hogy az ukrajnai kishatárforgalom megszűnésének végső időpontja augusztus 1. Az U krajnával szembeni vízumkényszer bevezetése pedig késő ősszel, előreláthatólag novembertől várható. A Magyarország részéről Ukrajnával szemben bevezetendő vízumkényszerrel és a kishatárforgalom megszűnésével kapcsolatos intézkedésekről tartottak konzultác iót a napokban Budapesten a Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium, valamint a HTMH illetékes főosztályainak és szakértőinek részvételével. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kérésére megrendezett tanácskozáson elhangzott: valószínűnek t űnik, hogy a kishatárforgalom megszűnésének végső időpontja augusztus 1., az Ukrajnával szembeni vízumkényszer bevezetése pedig késő ősszel, előreláthatólag novembertől várható. Az említett kérdésekben való megállapodás érdekében folynak a megbeszélések az ukrán és a magyar illetékesek között, ám konkrétumokról még nem lehet tudni. Ugyanakkor, mint a Kárpátalja megtudta, annyi máris szinte bizonyosra vehető, hogy a magyar külügyi kormányzat szándékai szerint nem alkalmaznának előnyös megkülönböztetést a k árpátaljai magyarokkal szemben. Várhatóan standard államközi szerződés készül, amely Ukrajna minden állampolgárára kiterjed majd. A magyarigazolvánnyal rendelkezők ennek alapján nem részesülnének kedvezményekben. – Erre vonatkozóan a budapesti sajtó magyar külügyi illetékesek korábbi nyilatkozatait idézi, miszerint az esetleges ilyen intézkedések csak ideiglenes jellegűek lehetnének, mivel a schengeni rendszerre való teljes áttérés után Magyarország nem tehet különbséget a magyarok és a más nemzetiségekhez tartozók között – adta hírül a lap. A tervek szerint egy- és ötéves időtartamra érvényes vízumok kerülnek majd kiadásra. A könnyítések egyike lehet ugyanakkor, hogy a korábban „kiszivárgott" negyvendolláros összeghez képest jelentősen csökkentik a vízumo k árát. Ez az ár egyébként valószínűleg mindenképpen alacsonyabb lesz a jelenleginél, tekintettel arra, hogy a magyar vízumért fizetendő illeték ma meghaladja az EUvízumokét. Ugyancsak sokakat foglalkoztató kérdés, hogy a vízumkényszer bevezetése magáva l vonjae a kölcsönösséget, azaz Ukrajna azonos időpontban bevezetie a vízumkötelezettséget a magyar állampolgárokkal szemben. Budapesti lapértesülések szerint magyar részről abban bizakodnak, hogy Ukrajna eltekint ettől, tekintettel arra, hogy Ukrajna és Lengyelország is határozottan mérlegeli az „egyoldalú" megoldás lehetőségét. A Kárpátaljának arra a kérdésére, hogy mindennek fényében mutatkozike remény arra, hogy a kárpátaljai magyarok kedvezményekben részesüljenek a magyarországi vízumhoz jutás tek intetében, Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke elmondta: a KMKSZ a tárgyalások végleges lezárultáig szorgalmazni fogja, hogy a vízumkényszer bevezetése után a kárpátaljai magyarság ingyenes vagy kedvezményes díjszabású, hosszabb időtartamra érvényes vízumh oz juthasson. vissza Áder számon kéri az uniós előkészületeket A Fidesz a kormányzatot hibáztatja, hogy Magyarországon csökken az uniós csatlakozás támogatottsága. A párt országos választmánya május 17ére hívta össze a p árt tisztújító kongresszusát, amelyen módosítják az alapszabályt is. Nincs vita a Fideszen belül arról, hogy változásokra van szükség, de "az ördög a részletekben rejlik" - közölte Kövér László, az országos választmány elnöke a testület ülése után tartot t sajtótájékozta tón.