Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-08
pótlólagos forrásokhoz juthat, amel yre eddig még nem volt példa. E sorok írója sohasem értett e kérdésekhez szakszerűen, ezért az összevisszahangzó nyilatkozatok özönéből csak annyit értett meg, hogy lesz bőven példa erre is, meg arra is. Bizonyos ágazatok, termelési szokások és kultúrák g yorsan és menthetetlenül el fognak bukni. Mások meg olyan piacokhoz, tőkebevonási lehetőségekhez jutnak, amelyek révén virágozni fognak. Annyi bizonyos, a csatlakozás után nem lesz értelmes dolog általában beszélni a magyar mezőgazdaságról. Kézzelfogható e lőnyök és hátrányok lesznek - konkrét következményekkel. A negyedik probléma: mi a helyzet a szuverenitásunkkal? Alighogy kikászálódtunk az egyik birodalom romjai alól, meggondolatlanul egy másik szárnyai alá menekülünk és az Unióban a nemzeti önrendelke zés becses ékszereit óvatlanul helyezzük letétbe. Mások meg türelemmel magyarázzák, szó sincs a nemzeti érdekekről való lemondásról, éppen ellenkezőleg. Azért mondunk le valamiről, mert cserébe részesei lehetünk a Nagy Egészről kialakítandó döntéseknek. Te kintsünk el ezúttal annak a megvitatásától, milyen mértékű, szabadságfokú szuverenitást nyertünk vissza, amikor Silov tábornok, az utolsó szovjet katona elhagyta hazánkat. Merengjünk inkább azon el, hogy a szuverenitás legádázabb védelmezőinek világképében a nemzeti kormány, mint intézmény jelenti az aduászt, mint legfontosabb tényezőt. S ha a kormányt korlátozzák, akkor azt törvényszerűen a nemzet egésze sínyli meg. Végigtekintve az elmúlt száz év tanulságain azt is észre kéne venni, hogy a magyar nép nem feltétlenül járt jól mindig szuverén kormánya kevéssé korlátozott cselekvési szabadságával. Sőt, az ellenkezőjére több példát találhatunk. Az eddig felsorolt vitakérdések közül e téren olvashatjuk a legtöbb megtévesztő és lényeget meghamisító fejtegetést. Minden olyan magyarázat, amely szembe állítja az EUt és hazánkat, és e kapcsolatot egymást legyőzni igyekvő, versengő felekként mutatja - a legfinomabb megfogalmazással élve is - rosszhiszemű vagy tudatlanságot tükröző. Eltökélten dédelgetjük politikai k ultúránk egyik sehova nem vezető örökségét, a rosszul megformált és hosszú távon semmire sem alkalmas, ám de egymást kölcsönösen kizáró szerepeket: rendes magyar ember nemzetéért, kultúrájáért aggódó hazafi nem ugrik be az uniós blöffnek, hanem érzékenyen észreveszi az integrációs trójai faló nemzetet /fel/faló lényegét. A kozmopolita, gyönge közösségi kötődésű individualista pedig hadd örüljön az Európai Uniónak, neki úgy sincs igazi hazája, neki mindegy, honnét dirigálnak, csak a saját jóléte számít. (Eze n a ponton kiszólok a krónikás szerepéből, mert gyerekkorom óta nem értem igazán, hogy miért is baj az, ha az emberek egyenként boldogulnak, ha maguktól képesek megteremteni a nekik megfelelő életkereteket. Miért kizárt az egyéni törekvések összegződése, s mitől különb érzés közösség tagjaként tévutakra keveredve, együtt szenvedni?) Végül az ötödik, bár kevéssé taglalt kérdéskör az unió nézőpontjából fogalmazható meg. Miért van szüksége az EUnak a bővülésre? Miért vállalják azt a kockázatot, amely jóval n agyobb, mint bármely korábbi döntésüké? A közös Európa eddigi történetének legtalányosabb lépését tette meg. Miért? S mit tudunk arról, hogy az általunk is fenntartandó EU a mostanság formálódó globalizációs kihívások tömegére milyen válaszokat tud és képe s adni? Világosan értjüke azt, amit Paul Kennedy már jó félévtizeddel ezelőtt kimutatott, hogy ti. az Európai Uniónak az új évezred első évtizedében egyszerre kell megbirkóznia saját intézményei megújításával, illetve a globális verseny teremtette kihívás okkal? S végiggondoltáke itthon elegen, hogy mi vár Magyarországra egy olyan unióban, amely a következő években kénytelen lesz önmagát is gyökeresen megújítani? A jövő felől szemlélve mennyire másként rajzolódik ki a lényeges és lényegtelen problémák rang sora? Mint látható az öt problémakör távolról sem tartható hasonló fontosságúnak. A következő másfél évben valószínűleg mindinkább az uniós tematika fogja eluralni a közbeszédet, az újságokat s a mindennapi életet is. Ha ez így lesz, akkor érdekes követke zményei lehetnek az év végén is fölsejlő munkamegosztásnak. A bemutatott kb. száz szereplésből nagyjából hat szerep rajzolódott ki. Ezek közül három inkább a politikai pozíciókhoz, másik három pedig a médiaszerepkörökhöz köthető. A politikai megnyilvánulás ok hármas tagolása érthető és megmagyarázható. Vannak az eltökélten csatlakozáspártiak, akik jórészt maguk mögött tudhatják a kormányzó koalíció táborát, de nem feltétlenül csak azokat. Megjelölték magukat az "eurorealisták", akiknek vezérszólamát a Fidesz formálja, de nemcsak a politikai tábor okán lehet idesorakozni. Ők nem ellenzik a csatlakozást, de a kételyeiket folyamatosan és minden lényeges kérdésben megfogalmazzák. S vannak a nyíltan unióellenesek, akik a politika és a közélet peremvidékéről toborz ódnak, ma még sokfélék, széttagoltak, ám lehet, hogy a belépés folyamata egységesíti majd őket.
