Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-28
Cikkek: A Máért februárban tanácskozik a kedvezménytörvé nyről 2003. január 27. 10:15 MNO A kormány még februárban össze akarja hívni a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), hogy megvitassák a kedvezménytörvény módosított szövegtervezetét – hangzott el az Info Rádióban. BálintPataki József, a Határon Túli Ma gyarok Hivatának elnöke úgy nyilatkozott: a tervezetről egyeztetnek a szomszédos országokkal, majd az ott működő legitim magyar szervezetekkel. Mint mondta: az értekezletnek akkor van értelme, ha sikerül egyetértésre jutni a tervezetről. - A kabinet azt sz eretné, ha már a tavaszi ülésszakon, s a lehető legnagyobb egyetértéssel fogadná el az országgyűlés a kedvezménytörvény módosított tervezetét - fűzte hozzá. BálintPataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatának elnöke úgy nyilatkozott: a tervezetről egy eztetnek a szomszédos országokkal, majd az ott működő legitim magyar szervezetekkel. Mint mondta: az értekezletnek akkor van értelme, ha sikerül egyetértésre jutni a tervezetről. – A kabinet azt szeretné, ha már a tavaszi ülésszakon, s a lehető legnagyobb egyetértéssel fogadná el az országgyűlés a kedvezménytörvény módosított tervezetét – fűzte hozzá. vissza Az Európai Bizottság a kedvezménytörvényről 2003. január 27. 14:10 MNO Az Európai Bizottság változatlanul azon az állá sponton van, hogy a kedvezménytörvény végrehajtásának a szomszédos országok egyetértésével kell történnie - jelentette ki hétfőn egy uniós illetékes. Günter Verheugen bővítési biztos szóvivője - kérdésre válaszolva - Orbán Viktor volt kormányfőnek arra a kijelentésére reagált, amely szerint egy olyan kontinensen, ahol az államok függetlensége, egymás tiszteletben tartása a vezérlő elv, nem lehet olyan levelet írni, mint amilyent a biztos küldött Medgyessy Péter miniszterelnöknek a kedvezménytörvény új szöv egtervezetéről. Az utóbbi négy évben volt időnk arra, hogy hozzászokjunk Orbán úr rendkívül élénk stílusához - mondta JeanChristophe Filori, hozzáfűzve, hogy a kijelentések tartalmát semmilyen formában nem kívánja kommentálni. A volt kormányfő a Duna Te levízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este sugárzott adásában kijelentette: Ha valaki azt gondolja, hogy leveleket írogathat Brüsszelből nekünk, és elmondhatja, egyébként mindenfajta felhatalmazást nélkülözve, hogy szerinte egyes magyar törvényeket hogyan kell módosítani, akkor rendkívüli mértékben téved, mert ezt a magyar nép többet már nem nyeli le. Mint mondta, ezt lenyeltük több mint 40 évig Moszkvától, de Brüsszeltől nem fogjuk elfogadni. Filori mindössze arra kívánt emlékeztetni, hogy mindez semmit nem változtat a bizottságnak azon az álláspontján, amely szerint a törvényt a szomszédos országokkal egyetértésben, a Velencei Bizottság és az Európa Tanács ajánlásaival összhangban kell végrehajtani. Ugyanezt tartalmazza a bővítési biztos Medgyess y Péterhez intézett levele is - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a kérdésről konzultá ciók folynak az EU és magyar illetékesek között - adta hírül a Magyar Televízió internetes honlapja. vissza