Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-24
próbálkoztak már ezzel, ám akkor kudarcot vallottak (MH 4.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ PrágaBudapest: intenzívebb párbeszéd – „A cseh miniszterel nök, továbbá az új államfő és a parlament két házának elnökei is Budapestre látogatnak idén” – közölte tegnap Kovács László külügyminiszter, miután fogadta cseh kollégáját. Cyril Svobodát Mádl Ferenc köztársasági elnök is fogadta (MH 4.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ A prímás szerint a legfőbb gond a paphiány – II. János Pál pápa fogadta Erdő Pétert (MH 4.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ Március elsején ismétlik meg az önkormányzati választást romák (MH 6.o.) http://www.magyarhirlap.hu/ Készül az antidiszkriminációs törvény, lezárul a kárpótlás (MH 6.o.) http://www.magyarhirlap .hu/ Csökken az EUtagság hazai támogatottsága – A felmérés figyelmeztetést jelent az el lenzéki pártoknak és a kormánynak is - Tizenhét százalékkal csökkent Magyarországon azok aránya, akik előnyösnek tartják az európai uniós csatlakozást, ez derült ki a Szonda Ipsos legújabb felméréséből – A kutatás egyik vezetője szerint mégsem fordulhat e lő, hogy a népszavazásig az ellenzők kerülnek többségbe (BN 10.o.) R OMÁNIA Románia - Adrian Nastase ott lesz az RMDSZkongresszuson - Markó Béla (MTI) Válasz Kincses Elődnek − „ Dr. Kincses El őd ügyvéd a Heti Válasz című hetilapban és a Krónika című napilap január 11i számában közölt írásában a Tőkés László tiszteletbeli elnök által az RMDSZ ellen kezdeményezett per kapcsán ismételten bebizonyítja, hogy nem ismeri az RMDSZ alapszabályzatát, té ves közvetkeztetéseket von le, és megtéveszti a közvéleményt” − Asztalos Csaba Ferenc nyílet levele (Heti Válasz 64.o.) Nastase ott lesz – „ Adrian Nastase román kormányfő elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség meghívását és részt vesz az RMDSZ január 31én Szatmárnémetiben összeülő VII. kongresszusán” – közölte az MTIvel Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. (Nszv 8.o.) http://www.nepszava.hu Célkeresztben Wass Albert szobrai – A közelmúltban román naci onalista körök indítottak eljárást azzal a céllal, hogy az író szobrait egy, a háborús bűnösök kultuszát tiltó romániai törvényre hivatkozva eltávolíttassák. (MN 9.o.) http://www.mno.hu S ZERBIA - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA A délvidéki magyarok vízumkedvezményéről - Magyarország az év harmadik negyedében vezeti be a vízumot Jugoszlávia polgáraival szemben, de a vízumok