Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-16
"A fő ok az iraki háborút illető általános ellenkezésben a félelem, hogy Amerika vagy belebukik ebbe a háborúba, vagy az – könnyű győzelem esetén – máris túlzottnak tűnő hatalmának megerősítéséhez vezetn e.” A nemzetközi rend az utóbbi időkig államok szuverenitásának, önrendelkezésének, önállóságának elvén alapult. Az államhatalom gyakorlóiról feltételezték, hogy bármilyen kormányrendszert képviselnek, a nemzet nevében beszélnek, tárgyalnak, lépnek szövetségre, tartják fönt a békét, vagy viselnek háborút. Az első világháború után a Népszövetség, a második világháború után az Egyesült Nemzetek Szervezete ugyancsak a kis vagy nagy nemzetállamok szuverenitásának védelmével igyekeztek fenntartani a békét , az egyes államok szuverenitását csak abban korlátozva, hogy kötelességükké tegyék a be nem avatkozás elvét egymás belügyeibe. Ez tette lehetővé, hogy a kommunizmus által ketté vagy három felé szakított világban a békés együttműködés lehetségessé vált an nak ellenére, hogy az egymásnak ellentmondó ideológiai rendszerekre berendezkedő nyugati és keleti államok, egymás szándékaira ugyan gyanakodva, a "si vis pacem, para bellum” axiómát követve, egy fél évszázadon keresztül tartózkodtak egymás megtámadásától. Ami persze nem gátolta meg őket abban, hogy befolyásukat a nemzetközi életben egymás kárára erősítsék. Ezt az állapotot nevezték hidegháborúnak, az egymástól való félelemre alapozott egyensúlynak (equilibre de la terreur). Az e világrendben a kapitalizmu ssal szemben alternatívát képviselő szovjet hatalom összeomlása új egyensúly teremtését tette a hatalmak feladatává. Ennek első próbatétele a balkáni háború volt. Miután a béke helyreállítását célzó tárgyalások kudarcot vallottak, és népirtáshoz hasonló tö meges mészárlásokhoz vezettek, Európa és Amerika végül is kénytelen volt, a működésképtelen ENSZ jóváhagyásával, a háborúságokért elsősorban felelős Szerbiában beavatkozni. Ez az egész világ által szentesített beavatkozás Szerbia szuverenitásának megsérté sét jelentette, amit a béke helyreállítása és a régió demokratizálása igazolt. Az intervenciót, mint azt Tony Blair hangsúlyozta, az a cél indokolta, hogy "minden emberi lénynek, fajtára, vallásra, származásra való tekintet nélkül, elévülhetetlen joga kell hogy legyen az üldöztetés nélküli életre”. Az állhatatosan pacifista Schröder német kancellár is szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy a koszovói háború az emberi jogok védelmére történt; Chirac francia elnök szerint pedig ez a beavatkozás bizonyságot t ett arról, hogy vannak igazságos háborúk is. A nyugati hadviselőknek minden joguk megvolt arra, hogy beavatkozzanak. Bernard Kouchner miniszter, az Orvosok Határok Nélkül nevű humanitárius szervezet nevében kijelentette: vannak állapotok, amelyekben a beav atkozás nem csak jogos, hanem kötelesség is a veszélybe került lakosság megmentésére sietni. Mindenesetre a szerbiai beavatkozás precedenst teremtett. Az immár világcsendőri szerepre vállalkozó USAnak sikerült akkor először, majd (az öbölháborúban a nemz eti szuverenitás elvéhez még váltig ragaszkodó Kína és Oroszország beleegyezésével) Afganisztánban, a nemzetközi terrorizmus egyik fő fészkében megdönteni a kormányt, és az ország demokratizálását kezdeményezni. Ám a következő tervezett akcióhoz, a bakter iális és atomháborúra készülődéssel vádolt Irak elleni beavatkozáshoz az Egyesült Államok csak egyetlen önkéntes szövetségest talált, NagyBritanniát, azt is fenntartásokkal. Mivel magyarázható a Biztonsági Tanács többi tagjának s az Egyesült Nemzetek Sze rvezete vezetőségének tartózkodó viselkedése, nem is beszélve a legtöbb muzulmán állam vezetőinek és közvéleményének ellenségeskedéséről. Nyilván nem rokonszenvükkel Irak vagy Szaddám Huszein iránt, aki Milosevichez hasonló figura, véreskezű zsarnok, s aki t Amerika az öbölháború végeztével nyilván csak azért kímélt meg, mert ellensúlynak használhatta Iránnal való perében. Szerintem a legfontosabb tényező, amely az Egyesült Államok ellen szól a jelenlegi helyzetben, a félelem a beavatkozás következményeitől, de ugyanakkor a gyanú is, hogy Amerika
