Reggeli Sajtófigyelő, 2003. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2003-01-13
Alkotmányreform előtt Jugoszlávia Végre parlament elé kerül a leendő szerbmonte negrói állam alapokmánya, Milo Djukanovic azonban máris Crna Gora függetlenségét emlegeti. Huszárvágással vetett véget az alkotmányos okirat körül hónapok óta tartó alkudozásnak a Djindjickormányt támogató DOS: Dragoljub Micunovic, az alkotmánybizottsá g társelnöke bejelentette, hogy a már korábban megfogalmazott dokumentumot hétfőn a két tagköztársaság képviselőházai és a szövetségi parlament elé terjesztik, a végrehajtásáról szóló törvényt (ami szerves része az alapokmánynak, de még nem sikerült elfoga dni) pedig később csatolják hozzá. Micunovic szerint ezzel megmutatták a hazai és a külföldi közvéleménynek, hogy az alkotmányozás körüli munka nagyobb részét elvégezték, és így Belgrád számára végre megnyílik az Európa Tanácsba vezető út. Az okirat átküld ését egyhangúlag határozta el az alkotmánybíróság, ám azzal a szépséghibával, hogy ez Vojislav Kostunica elnök szerb demokratái és a milosevici vonalat követő montenegrói ellenzék távollétében történt. A döntés nagy vihart kavart, Kostunicáék alkotmányos pucscsot emlegetnek, a montenegrói ellenzék szerint pedig az akciónak a közös állam szétzúzása lenne a célja. Hivatkoznak Djukanovic podgoricai kormányfő pénteki nyilatkozatára, aki azt mondta, hogy az új államközösséget csupán ideiglenes megoldásnak tartj a, és reméli, hogy Crna Gora három év múlva elnyeri teljes függetlenségét. A DOSpártok viszont Kostunicáékat és a montenegrói ellenzéket vádolják obstrukcióval, megakadályozandó a volt káderek számára zsíros állást nyújtó államszövetség felszámolását. Az Európai Unióból mindazonáltal máris üdvözölték az alkotmány tervezetének parlamenti benyújtását. A becikkelyezésig azonban még hosszú út van hátra, hiszen a jelenlegi erőviszonyok közepette igen nehéz lesz kétharmados többséget biztosítani a szövetségi al kotmánynak. vissza J. Garai Béla/Újvidék BP0339 4 230 MTIk1077 Magyarság/szervezet - Ausztráliai és újzélandi magyarok találkozója kod: KULP fk: HU/AU/NZ ld: Adelaide, 2003. január 10., péntek (MTI) - Az aus ztráliai és újzélandi magyar közösség képviselői "aggodalommal tekintenek Magyarország felgyorsított és visszavonhatatlan európai integrációja elé". Egyebek között ezt tartalmazza az a dokumentum, amelyet az ausztráliai és újzélandi magyarok legutóbb i, XII. találkozóján fogadtak el Adelaide városában, s amelyet a szervezet pénteken megküldött az MTInek. A január 8án zárult tanácskozás zárónyilatkozata szerint "az EUcsatlakozás egyaránt válhat áldássá vagy visszafordíthatatlan tragédiává". S hogy a résztvevők mégis miért fogadják eleve aggodalommal a csatlakozást, azt azzal magyarázzák, hogy a magyar alkotmány szerintük alkalmatlan az EUcsatlakozástól remélt fellendülés biztosítására, hiba a magyar föld fölötti külföldi tulajdonszerzés lehetőségének megteremtése, s rendezetlen Magyarország, illetve az elszakított magyar nemzetrészek viszonya is. A tanácskozás zárónyilatkozata emellett "aggasztónak" mondja Magyarország közállapotait, a "jogállamiság és a szólásszabadság megsértésének" tartva a Pa nnon Rádió működésének "ellehetetlenítését", s "nyílt hazaárulással egyenlőnek" minősítve, hogy "Magyarország vezető politikusai Erdély elszakításának évfordulóján ünnepeljenek." A nyilatkozat arról nem szól, hogy hányan vettek részt az adelaidei kon ferencián. vissza +++ kfn/ktl 16.46 LMT 100103 1624 BP0072 4 230 MTIk1022 Románia - HVIM - új szervezet kod: BELP/JOGI fk: RO/HU ld: Gózon István, az MTI tudósítója jelenti: