Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-05
tervezésekre, előkészítő munkálatokra, szakértői díjakra már több tízmillió forintos nagyságrendű összeget költött el. Szerződésük van a Gozsduudvarhoz ka pcsolható négy Holló utcai telek megvásárlásáról is. A cég ragaszkodik a Gozsduudvarhoz, amelyet egyébként a szerződés aláírása utáni napokban műemlékké nyilvánítottak. Terveik szerint a hét épületben és a Holló utcában felépíteni tervezett újakban többek közt kétszázhatvan luxuslakás, fitneszközpont és uszoda épülne. A Holló utcai telkek a Gozsdu nélkül nem érdeklik a céget – mondta az ügyvezető. vissza Mi történt a Kempinski Szállóban? Népszabadság • 2002. december 5. Isme retes, hogy e sorok íróját több dolog választja el a jelenlegi magyar kormánytól, mint ahány összeköti vele. Ennek ellenére – vagy épp ezért – a becsület azt kívánja, hogy a védelmére keljünk, ha ez indokolt. Ugyanakkor a hazánkban rendszeresen áthágott de mokratikus politikai szokások azt követelik, hogy az ellenzék érveit a lehető legnagyobb jóindulattal és jóhiszeműséggel ítéljük meg, hogy a hatalmon kívüli helyzetéből eredő természetes hátrányt a méltányosság szellemében kiegyenlítsük. A Kempinskiaffér elemzésekor súlyos nehézséget jelent a közönség rendkívüli tájékozatlansága a nemzetiségi kérdésben, kérdésekben. A hiba nem „az érzelmi megközelítés” – a szokványos bűnbak – , hanem az érzelmek elpazarolása képzelt tárgyakra. A nemzeti érdeket a legnemeseb b szándékkal is lehet tévesen beállítani, ha a kulcsfontosságú tények nem köztudomásúak, vagy feledésbe merültek. December 1jén, az Erdély Romániához csatolását kinyilvánító gyulafehérvári nagygyűlés (1918) évfordulóján a Magyarországon vendégeskedő román miniszterelnök fogadást adott, amelyen megjelent Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök. A jobboldal ezt „nemzetárulásnak” nevezi, mert úgy véli, hogy a kormánytábor vezető személyiségei minteg y „Trianonra koccintottak” a román kormány képviselőivel. Szerény nézetem szerint ez félreértés. Először is: a gyulafehérvári román (és szász!) nemzeti gyűlés nem azonos a trianoni rablóbékével (ezt évekkel később kötötték meg) – határozata egészen más hat árkijelölést is lehetővé tehetett volna. A gyulafehérvári határozatokat nem azok fogalmazták, akik a képtelen határokat megrajzolták, és akik a királyi Románia igazságtalan társadalmi és nemzetiségi rendjét megtervezték. A Magyar Nemzet befolyásos és népsz erű cikkírója helyesen teszi, hogy idézi a gyulafehérvári határozat kisebbségvédelmi cikkelyeit, amelyeket soha nem tartottak be, s amelyek egyébként az 1914 előtti osztrák szociáldemokrácia és magyar radikalizmus szellemi hatásáról tanúskodnak. A szószegé s kétségtelen – nem csoda, hogy a határozat szellemi atyja, az eredetileg szociáldemokrata Goldis László (Vasile Goldis) aztán háttérbe szorult – , de semmiféle nemzeti érzelgés nem teszi lehetővé, hogy kitérjünk a kérdés elől: mi vezetett odáig? Annál is i nkább, mert, noha a magyarországi közvélemény nagyjából elfelejtette ezt a históriát, a romániai (román és magyar) közvélemény viszont nem, sőt: ez a história – a szokásos nacionalista túlzásokkal és torzításokkal – a modern román nemzet és nemzetállam köz épponti alapító mítoszai közé tartozik, s mind a valóság, mind a mítosz teljesen ismeretlen a mai Magyarországon. (Ezt viszont a románok nem tudják, s ezért nem értik: a romániai közvélemény azt képzeli, hogy Magyarországon csak másképpen értelmezik ugyana zt a históriát; azt képtelen elhinni, hogy a számára alapvető történettel Pesten senki se törődik, mert úgyszólván senki se tud már róla.) Magyarországon egy maroknyi szakemberen kívül mindenki elfelejtette, hogy az erdélyi román parasztság vadállati, brut ális elnyomása – és minden erdélyi román közrendű volt, főleg jobbágy – már a XVIII. században világbotrány volt. II. József császártól az angol, francia, német, holland
