Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-20
sőt egyesek szerint drámaiak, mert az első világháború és a trianoni békeszerződés után a szo mszédokhoz csatolt volt magyarországi területeken egyre kevesebb kisebbségbe került magyar él. Keserű vigasz, hogy a szomszédos országok majdnem mindegyikében az utóbbi évtizedben nemcsak a magyarok, de a többségi nemzet lélekszáma is csökkent” − Szabó Józ sef írása (Nsz 6.o.) In memoriam KAF − Volt a Magyar Rádiónak egy részlege, amelyről senki nem tudott, vagy ha igen, meg nem mondta volna, melyik lift visz föl oda. Külföldi Adások Főszerkesztőségének (KAF) hívták ezt a helyet, amely Radio Budapest néve n külföldre sugárzott sok évtizedig, és ha akadt is belsős rádiós, aki tudta, mi az az „erhá” (rövidhullám), többnyire azt hitte, agitprop. Mert ha valami régen állami öntömjén volt, akkor az is marad. Tévedés. A KAF mindig is kicsi, unalmas, de békés és r elatíve független műhely, egyes esetekben ellenzékieket bújtató elfekvő volt, a rendszerváltás után senki sem nyomatott kifelé menő dicshimnuszt, kritikátlan kormányszeretetet (Nsz 7.o.) http://www.nol.hu/ Veszélybe kerülhet a Duna Televízió − 2003ban tovább romolhat a Duna Televízió Rt. egyébként is elavult eszközparkja, az intézmény ugyanis a kért 2 milliárd helyett csupán 700 milliós gyorssegélyre számíthat a költségvetésből (MN – online) Módosításra szorul a státustörvény - Az EU álláspontja következtében a kabinet kénytelen további módosításokat eszközölni a kedvezménytörvényen. A szlovák diplomácia álláspontja igazolásaként értelmezi az uniós ajánlást, a szlovák sajtó viszont nem lát okot ünneplésre. A Fidesz veszélyeztetve látja a törvény lényegét, a Miniszterelnöki Hivatalban állítják: a módosítások nem csonkítják meg a jogszabályt. Az RMDSZ elnöke szerint, ha csak a Bukarestben ismertetett hét alapelv kerül be a törvénybe, a lényeg nem változik. (Nszv 8.o.) Kinek kell megfelelnie? – A kedvezménytörvény körüli nemzetközi jogi vita mármár a politikusok számára is kezd érthetetlenné válni. (Nszv 7.o.) http://www.nepszava.hu Medgyessy ma találkozik Putyin orosz elnökkel – „Új fejezetet kell nyitni a magyar — orosz kapcsolatokban” — közölte Medgyessy Péter Moszkvában. A magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin elnök és Mihail Kaszjanov kormányfő meghívására érkezett példátlanul népes tárgyalócsoport és üzletemberekből álló kíséret élén az orosz fővárosba. A politikai és gazdasági kapcsolatok látványos javulása jegyében tegnap aláírták a megállapodást a Mol és a Jukosz vezetői egy olajmez ő közös kitermeléséről. (Nszv 1,8.o.) Az oroszok ellenzik a magyar emlékművet – „Az utóbbi időben Magyarország és Oroszország kapcsolata sajnálatos módon nagyon meggyengült, ám én és kabinetem éppen ezen szeretnénk változtatni” - hangsúlyozta a kormányfő a Kommersantnak. (MN Online) Moszkva: a harmadik kármentő misszió - Washington után és a státustörvény átalakítása közben a magyar politikai vezetés megkezdte az orosz kapcsolatok