Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-19
viselkedik: nem ódzkodik a nemzetközi katonai szerepvállalástól, és minden eszközzel bizonyítani akarja, hogy gazdasági és politikai rendszere is rohamtempóban válik alkalmassá a csatlakozásra. Diplomáciája felmérte, mindenekelõtt arr ól kell meggyõznie a világot, hogy a románok a keleteurópai stabilitásnak nemhogy nem kerékkötõi, de áldozatos letéteményesei lesznek, akik jószomszédi viszonyt és ezzel szoros összefüggésben európai normákat követõ kisebbségi politikát ápolnak. A román kormányzatnak azonban ehhez olyan légkörre van szüksége, amely nagymértékben visszafogja saját ellenzéke vehemenciáját. Magyarán: Nãstase tágítaná belpolitikai mozgásterét, és ebben Medgyessy segíthet neki. Például azzal, ha látszólag elébemegy egy olyan k ézfogással, amelyre történetesen a román nemzeti ünnepen kerül sor. Igaz, a magyarok számára ez a nap keserû történelmi eseményt idéz. De a hangsúly – majd’ egy évszázad múltán – a történelmi jelzõn van. És ha egyszer tudomásul kell vennünk, hogy Erdély im már Románia része, akkor ésszerû különbséget tenni a nemzeti fájdalom meg a politikai realitás között. Akkor azt kell néznünk, miképp tudhatjuk az erdélyi magyarság életét minél kedvezõbben befolyásolni. Feltehetõen mindenekelõtt azzal, hogy tárgyalóképes politikai helyzetet teremtünk. Amennyiben pedig a nemzetközi „környülállások” ehhez komoly felhajtóerõt adnak, akkor történelmi felelõtlenség nem élni vele. Ha netán Medgyessy amerikai útjának egyik nem hivatalos információhozadéka éppen az lehetett, hogy megtudta, Washington milyen mértékben támogatja Nãstase – természetesen amúgy is alakulófélben lévõ – szándékát a román – magyar viszony konstrukrív megújítására, akkor talán nem volt valamiféle nemzettõl elrugaszkodott gondolat megjátszani ezt az esélyt. Ha az európai integráció közös vágya az a híd, amelyen át elérhetünk egymás érdekeinek elismeréséig, akkor ezen a hídon most kell átmennünk. A magyar kormányfõ felismerte ezt, és megtette azt a lépést, amelyhez egy politikus elhatározása nem elég az államf érfi bátorsága nélkül. És tévedés volna azt hinni, hogy ezzel minden viszonzáskényszer nélküli ajándékot adott a románoknak. Nãstase a Kempinskiben adósa lett Medgyessynek. Az elsõ törlesztés már meg is történt, amikor Geoana és Kovács külügyminiszteri ta lálkozóján egyetértés jött létre a státustörvény „konszolidálásáról”. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az erdélyi magyarok végtére hozzájuthatnak majd az anyaország kulturális és oktatási támogatásaihoz. Kérdés persze, miképp alakul a folytatás. Neheze n elképzelhetõ, hogy a román kormányzat ne tudná: kitüntetett érdekei fûzõdnek például a magyar egyetem ügyének rendezéséhez. Hiszen az unió most 2007re ígéri a román csatlakozás dátumát – de ha az évtized végéig a legrosszabb esetben is be akarnak kerüln i, kreatív együttmûködésre kell törekedniük az addigra már taggá lett Magyarországgal. Medgyessy elõlege tehát – a ráció keretein belül – biztató befektetés. Valószínûleg éppen ez a magyarázata annak, hogy a marginális szélsõjobb hangadóin kívül mások is , nevezetesen a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagjai nemkülönben úgy érezték, el kell utasítaniuk ezt a „haszonelvû” politikát. A polgári kör, melynek többek között Orbán Viktor és Martonyi János is tagja, levélben szólította fel Medgyessy Pétert a boc sánatkérésre. „Kövesse meg az erdélyi magyarokat, kövesse meg mindazokat, akiknek történelmi csendjét koccintásával megtörte, akikben évtizedes sebeket szakított fel. Kövesse meg a 15 milliós magyarságot! Kövesse meg Magyarországot, kövesse meg mindazokat, akik hûséggel szolgálják a határokon átívelõ egységet, akik tudják, mikor van ideje az ünneplésnek és mikor a gyásznak, akik számára ismét fekete lett az advent, és szomorú lesz a karácsony.” Ennek a szövegnek nem a hamis dagályossága a legborzasztóbb, h anem az a cinizmus, amellyel szerzõi felhasználják szlogenjeiket. Mert igaz, hogy Medgyessy megtörte a történelmi csendet – mármint pozítív értelemben. Az a bizonyos történelmi csend ugyanis éppen azt nem engedi, hogy a határokon átívelõ egység valósággá l egyen. Akik eddig „hûséggel szolgálták”, azok külpolitikai akarnokságukkal valójában a szétszakítottság konzerválói voltak. A határokon egyedül az Európai Unió egysége ívelhet majd át; márpedig az unió országai nem a történelmi sebek szakadatlan kitakargat ására szövetkeznek. Lehet persze fekete adventet meg szomorú karácsonyt hirdetni az erdélyi magyarságnak – merõ belpolitikai számításból. Hátha sikerül felpiszkálni némelyek itthoni érzelmeit.
