Reggeli Sajtófigyelő, 2002. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-12-18
Az Országgyűlés előzőleg elfogadta azt a határozati javaslatot, hogy egészségügyi kontingens vegyen részt az Afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Erők műveleteiben. A kormány javaslatát az MDF kivételével minden párt támogatta. A kormány visszavonta a taszári bázison kiképzendő iraki szakértőkről és tolmácsokról szóló parlamenti előterjesztését, mivel ebben az ügyben saját hatáskörében dönthet. Kovács László külügyminiszter elmondta, a kabinet elképzelése az volt, hogy a parlament jóváhagyását kéri a kérdésben. A Fidesz korábban azt állította, hogy a kormány az Országgyűlésre akarja hárítani a felelősséget. Gu sztos Péter (SZDSZ) Polt Péter legfőbb ügyészhez intézett interpellációjában a fantommá vált cégek történetét felidézve azt kérdezte, hogy Kaya Ibrahim, Joszip Tot és Schlecht Csaba, valamint a Defend Kft. és a First VIP Security között létrejött szerződés ek esetében kezdeményezette büntetőeljárást és várhatóe a valódi bűnösök felelősségre vonása. Polt válaszában elmondta: az ügyekről már korábban beszámolt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt és leszögezte, hogy az ügyészség a törvényes keretek között mindent megtesz azért, hogy az ügyeket kivizsgálja. A kormányoldal azonban ismét leszavazta a legfőbb ügyész válaszát. Mindemellett 146 szocialista képviselő tartózkodott a szavazástól, amely tény arra utal, hogy Polt irányában enyhülnek a korábbi előítéletek. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt arról beszélt, hogy bár a szocialisták az Orbánkormány idején kritizálták például az EU által ajánlott pénzügyi keretet, most mégis sikerként állítják be a múlt heti koppenhágai megegyezést . Áder méltánytalannak nevezte az unió által a gazdáknak juttatható mezőgazdasági kifizetéseket és feltette a kérdést, hogy Lengyelország miért tudott jobb pozíciót elérni a szabadon felhasználható pénzügyi keret tekintetében. Kovács László álságosnak neve zte Áder felvetéseit és kijelentette, hogy a szocialisták valóban méltánytalannak tartották az EU pénzügyi ajánlatát, ezért is tárgyaltak Koppenhágában este 6ig. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak a direkt kifizetések emelése volt a fontosabb, míg Lengyel országnak a költségvetési kompenzációra volt nagyobb szüksége. Az MSZP javaslatára elnapolták az állambiztonsági múltról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvények zárószavazását. vissz a Geoana a budapesti tüntetésről Népszava 2002. december 18. Sajnálatos, hogy a magyar etnikum egyes köreinek részéről még tapasztalható a szélsőséges nacionalizmus kitörése — jelentette ki kedden Mircea Geoana román külügyminiszter. A román diplomác ia vezetője bukaresti sajtóértekezletén azt a vasárnapi budapesti tüntetést kommentálta, amelyet több magyar szervezet felhívására tartottak a határon túli magyarokat illető kormánypolitika ellen. — Mélységesen sajnálatos, hogy két nappal a történelmi jele ntőségű koppenhágai döntés után azt tapasztalhatjuk, hogy még mindig kísért Európában a nacionalista szélsőség. Románia és Magyarország már egy más szakaszba jutott, együttélésüket és európai kapcsolataikat más logika vezérli. — Ha vannak még olyanok, akik azt hiszik, hogy vissza lehet térni a XIX. századba, szeretném még egyszer pontosítani számukra: a XXI. századba léptünk, ma már más Európa létezik, más logikával. Románia és Magyarország a kormányok, a kormánypártok szintjén továbbra is a közeledésen fár adozik a francia — német modell mintájára — fogalmazott a román külügyminiszter. vissza