Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-09
9 A Bertelsmann kiadó sem tagadja már a múltját Magyar Hírlap 2002. október 9. A náci párttal és az SSszel való szoros együttműködés kellett ahhoz, hogy egy kis tankönyvkiadóból médiabirodalommá nője ki magát a Bertelsmann kiadóvállalat – olvasható egy most nyilvánosságra hozott történészi jelentésben. A dokumentumból az is kiderült , hogy a korábban a "nácizmus áldozataként” emlegetett kiadó milliószámra nyomtatott antiszemita könyveket, és zsidó munkaszolgálatosokat is dolgoztatott. Carl Bertelsmann 1835ben Güterslohb an alapította meg kis kiadóvállalatát. A C. Bertelsmann innentől kezdve az 1930as évekig főleg tankönyvekkel, zsoltároskönyvekkel és más keresztény irodalommal foglalkozott, és csak apró cég volt Németországban. Adolf Hitler kancellárrá válása után aztán a kiadó viharos növekedésnek indult. Ezt azonban – mint a Független Történész Bizottság (IHC) jelentéséből kiderül – egy radikális profilváltás révén érte el: a náci rezsim alatt a Bertelsmann lett a német nyelvű nacionalistamilitarista irodalom legnagyob b terjesztője a Harmadik Birodalomban. Bár a Bertelsmann honlapján is megemlékezik erről a tényről, sőt azt sem hallgatták el, hogy emellett antiszemita írások tömegét is publikálták, mégis korábban szívesen állították be vállalatukat a háború áldozataként . A közvélekedés szerint, melyet a Bertelsmann vezetői is szívesen propagáltak sokáig, a kiadó a náci rezsim egyik áldozata volt, és ennek köszönhető működésének 1944ben bekövetkezett beszüntetése is. Az igazság azonban Saul Friedlaender, az IHC vezetője szerint az, hogy a kiadó többek között az évente megjelentetett A Hitlerjugend karácsonyi könyve és más hasonló jellegű kiadványok révén hússzorozta meg rövid idő alatt az eladásait, és a bezáráshoz a vesztésre álló birodalom fizetésképtelensége is hozzájá rult. Ebben az időben ezek a könyvek hozták a legtöbb bevételt a Bertelsmannnak. Az IHC jelentése arra is kitér, hogy a bár a kiadó német vezetői feltételezhetően nem tudtak róla, hogy lett és litván munkaszolgálatos zsidókat is dolgoztatott, miközben kü lönösen jó kapcsolatokat ápoltak a vezetők az SSszel. Günther Thielen, a kiadóvállalat jelenlegi vezetője a BBCnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy elfogadják az IHC kijelentéseit, és hamarosan a teljes dokumentumot nyilvánosságra hozzák majd. A Bertelsmann egyébként csatlakozott azokhoz a német nagyvállalatokhoz, amelyek 5,1 milliárd euró értékű pénzalapot hoztak létre a nácizmus alatt rabszolgaként dolgoztatott áldozatok kárpótlására. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsa * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - M aNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság