Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-05
12 Mádl Ferenc tegnap Marosvásárhelyen részt vett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) második tanévének ünnepélyes központi megnyitóján. Ezt követően a köztársasági elnök az erdélyi magyar történelmi egyházak vezető ivel tárgyalt. Délelőtt Mádl Ferenc Bukovinában a világörökség részét képező Voronet- és Putnakolostort látogatta meg. Putnában az elnök megkoszorúzta Mihai Eminescu román nemzeti költő sírját. Előző napi bukaresti tárgyalásait öszszefoglalva kijelentette: fejleszteni kell a romániai állami egyetemeken a magyar tannyelvű oktatás és a szórványban élő magyarok anyanyelven történő oktatásának lehetőségeit. Bejelentette: magyarországi látogatásra hívta meg Ion Iliescu román elnököt. Az államfő Suce avából Marosvásárhelyre repült, ahol délután az EMTE ünnepélyes központi tanévnyitóján vett részt. A város kultúrpalotájában lezajlott rendezvényen Tonk Sándor, az egyetem rektora mondott köszönetet a Sapientia egyetem elindításához és működtetéséhez nyújt ott segítségért. Az EMTE 15 szakán mintegy 150 oktató irányításával ezer diák kezdi meg most az új egyetemi tanévet. A magyar kormány üdvözletét Hiller István oktatásügyi politikai államtitkár tolmácsolta. Elmondta: a magyar kormány az elmúlt 12 év kezdemé nyezéseit folytatni kívánja. Budapest a Sapientiát nagy értéknek tekinti, és azt tovább kívánja gazdagítani – szögezte le. Ünnepi beszédében Markó Béla hangsúlyozta: a fő cél továbbra is a teljes körű anyanyelvi oktatási rendszer megteremtése Romániában. Az RMDSZ elnöke hozzátette, az önálló magyar állami egyetemről a szövetség nem mondott le. A magyar tannyelvű felsőoktatási intézményekben 4750 hely áll a rendelkezésére. Az ünnepséget követően Mádl Ferenc az MTA Bolyaiév akadémiai konferenciáján mondott beszédet, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel folytatott megbeszélést, majd jeles erdélyi személyiségeknek nyújtott át magyar állami kitünt etést. Az államfő szombaton Szatmárnémetibe és Nagyváradra látogat. Ez utóbbi városban felavatja a magyar állami támogatással felújított és kibővített Arany János Kollégiumot. vissza Készítette: Boér Krisztina és Csoma Sándor né * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - V H = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság