Reggeli Sajtófigyelő, 2002. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-10-04
HATÁRON TÚLI MAGYARO K HIVATALA - SAJTÓ ÉS DOKUMNETÁCI ÓS FŐOSZTÁLY REGGELI SAJTÓFIGYELŐ * 2002. október 4., péntek M AGYARORSZÁG OGY – politikai vita − Németh Zsolt (Fidesz) a kormány határon túli magyarokat érintő intézkedés eit bírálta. Mint mondta, le akarták váltani az Illyés Közalapítvány vezetőit, "plázát építenek a haverokkal" , "vérengzés" volt a Külügyminisztériumban, "lefejezték" a Határon Túli Magyarok Hivatala vezetését – „A kormány a rombolás nemzetpolitikáját folyt atja” – jelentette ki Németh Zsolt − Kovács László külügyminiszter Németh Zsolt hozzászólására reagálva megjegyezte, a státustörvény kifejezés használatával a fideszes politikus "szereti bosszantani a szomszédos országok kormányait" , mert – mint mondta – p ontosan tudja, hogy a törvény neve nem ez, a közkeletű elnevezése pedig kedvezménytörvény − Kitért arra, hogy a Fidesz is módosítani kívánta a törvényt, de azt "eltitkolta" . Hangsúlyozta: a kormány úgy akarja módosítani a jogszabályt, hogy a változtatás ne érintse a törvény ere deti céljait, de elfogadható legyen a szomszédos országok kormányainak is és megfeleljen az európai normáknak (MTI) OGY – MDF – kedvezménytörvény − A Magyar Demokrata Fórum azt szeretné, ha a kormány nem csak nyűgnek tekintené a határon túl élő magyarokat és nem csak a retorika szintjén támogatná boldogulásukat, hanem folytatná az előző ciklusban megkezdett határokon átívelő nemzetegyesítő politikát (MTI) Regionális partnerség Szlovákiával − A külügyi bizottság ülése − „Sikeresen vették az akadályt a szlovák választópolgárok, a választások eredménye megnyitotta az utat a NATO és az EU felé Szlovákia számára” – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke − „A magyar – szlovák viszony t nem stratégiai, hanem regionális partnerségnek kell tekinteni, megerősítve az együttműködést az 500 kilométeres határ két oldalán elhelyezkedő elmaradott vidéken” – erről Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója beszélt a bizottságban − A testület csütörtöki ülésének témája a szlovákiai és a német választások elemzése volt (Nsz 3.o.) Kövér László a cigányságról − Szerinte a romák képtelenek a maguk erejéből felemelkedni, a magyarok pedig nem tudnak segíteni rajtuk akaratuk ellenére − Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlés biztosa nem minősítette a kijelentést − „Nincs olyan társadalmi probléma, amelyet kellő jóakarattal és megfelelő módszerekkel ne lehetne megoldani” − mondta (Nsz 5.o.) ht tp://www.nol.hu/