Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-05
15 Kaltenbach Jenő a közelmúltban az O rszágos Választási Bizottsághoz fordult, javasolva, hogy a testület szerezzen érvényt a jogalkotói akaratnak, akadályozza meg az álkisebbségi önkormányzatok megalakulását. Az OVB közleményben tudatta, hogy a visszásságok összeegyeztethetetlenek a törvényi kívánalommal, és gyengítik a kisebbségi önkormányzatok, intézmények legitimitását is. A közlemény azonban – jegyezte meg a kisebbségi ombudsman – önmagában nem nyújt jogorvoslatot. Kaltenbach kérdésünkre a kisebbségi önkormányzati rendszer eredményének nev ezte, hogy a nemzetiségeknek sikerült kitörniük a korábbi marginális helyzetből, létezésük a többségi társadalom számára is elfogadottá vált. Az asszimiláció, a beolvadás veszélye ezzel nem szűnt meg, de a valószínűsége csökkent. Különösen a cigányság eset ében fontos – tette hozzá – , hogy kialakult egy olyan politikai elit, amely képes megfogalmazni és képviselni a romák érdekeit. A kisebbségi önkormányzatok fontos szerepet töltenek be a nemzetiségi nyelv ápolásában, hagyományőrző rendezvényeket szerveznek, adott esetben szoros kapcsolatot tartanak fenn az anyaországgal. Kaltenbach a kisebbségpolitika kudarcai közé sorolta, hogy a nemzetiségi önkormányzatok eddig rendkívül kevés intézményt vehettek birtokba. Bizakodásra adhat okot, hogy Heizer Antal, a Nemze ti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke kilátásba helyezte: néhány éven belül 3040 kulturális, oktatási és művelődési intézmény kerülhet a kisebbségi önkormányzatok tulajdonába. A hivatal elnökének tervei szerint lehetőleg már jövőre létrejön egy 500600 millió forintos pénzügyi alap, amely az intézmények fenntartási költségeit fedezi. vissza ICCkülönalkut erőltet Amerika A NATOcsúcs előtt Washington nyomást gyakorol a tagjelöltekre NSZ • 2002. szeptember 5. • Szerző: M. J. Finom nyomásgyakorlással szeretné az Egyesült Államok elérni, hogy Románia után a többi NATOtagjelölt ország is kétoldalú szerződésben vállalja: nem ad ki ameri kai állampolgárokat a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC). Első ízben ült össze New Yorkban a Nemzetközi Büntetőbíróság legfőbb testülete, az ICCt létrehozó nemzetközi egyezmény aláíró államok – 78an, köztük hazánk – közgyűlése. A résztvevők megpróbálják megtalálni a módját, hogyan lehetne orvosolni az ICC tevékenységével kapcsolatos amerikai félelmeket. Washington ugyanis attól tart, hogy politikai okokból amerikai katonákat is a népirtás és az emberiesség elleni bűntettek üldözésére létrehoz ott nemzetközi testület elé citálhatnak, ezért az USA nem csatlakozott az ICCt létrehozó egyezményhez, és pénzügyi támogatásban sem részesíti a testületet. Sőt Washington valóságos ICCellenes kampányba kezdett, amelyet a Human Rights Watch igazgatója egy szerűen csak „az őrület határát súroló rögeszmének” nevezett. Bukarest különalkuja Washingtonnal azonban vihart kavart Európában. Románia ugyanis nemcsak a NATO, hanem az EU tagjelölt országa is, az unió tagállamai pedig egytől egyig aláírták az ICCegyezm ényt. Romano Prodi , az Európai Bizottság elnöke ki is nyilvánította: az EUba pályázó román vezetéstől nem volt szép, hogy az unió közös álláspontja nélkül, egyedül lépett az ügyben. Az amerikai javaslat a kétoldalú – ICCmentesítő – szerződés aláírására k özben valamennyi NATOtagjelölt ország fővárosába megérkezett. Diplomáciai forrásokból úgy értesültünk: a tagjelöltek többsége semmiképpen sem akar egyoldalúan kötelezettséget vállalni, megvárják az EU álláspontját. Hatott a fejmosás, amit Bukarest kapott – hangsúlyozzák Pozsonyban. Szlovák források egyébként nem tartják zsarolásnak az amerikai különalku javaslatot, mert az nincs egyértelmű összefüggésben a NATOtagsággal. A prágai NATOcsúcson megnevezik azokat az országokat, amelyek Magyar, Cseh- és Leng yelország után a második körben bekerülnek a szövetségbe. A sajtó kész tényként kezeli, hogy valamenynyi tagjelölt, azaz Szlovénia, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia és Bulgária egyaránt meghívót kap. Elemzők azonban úgy vélik: az amerik ai ICCellenes kampány nem véletlenül Bukarest