Reggeli Sajtófigyelő, 2002. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-09-21
5 Szeptember 8a volt, és másnapra az SPD befogta, majd megelőzte a CDU/CSUt. Igaz, a hibahatáron belül. "Schröd er legnagyobb érdeme, hogy élni tudott a lehetőséggel, az árvízzel” – véli Süsskind. A németek egyre kevésbé bíznak a politikában és a politikusokban. Ezt sikerült a kancellárnak megfordítania. Lehet, hogy az örök igazság: "a gazdaság dönt” most felborul? Minden nehézség ellenére a németek megtartják Schrödert? Külpolitikával választásokat nyerni? Retorika tartalom helyett? Vasárnap este kiderül. vissza A magyar uniós polgár Magyar Hírlap 2002. szeptember 21. Szerző: Horváth Tamás Egyes felmérések szerint a csatlakozásra váró országok polgárainak ismeretei az EUról nem maradnak el a nyugateurópai népesség tudásától. Ez a megállapítás azonban önámító is lehet, mert miközben mi csak most tanuljuk az uniós leckét, addig a bent lévők életét már évtizedek óta napi szinten szövik át az EUs realitások. Egy másik "világból” érkező ország polgárai elé azonban most még inkább csak egy – 31 tárgyalási fejezetre bontott – részletekbe vesző EUs kép tárul, amelyet a bizottság évi értékelő összefoglalói tesznek valamelyest érzékletesebbé. Azaz a lényegről, a tizenötök együttműködésének mikéntjéről keveset tudunk. Különösen ahhoz képest, hogy Magyarországnak már 2004. január 1jétől az un ión belül "utazósebességet” kell elérnie. Ha azt akarjuk, hogy a belépéssel ne csak a magyar állam, hanem a lakosság is "teljes jogú taggá” váljon, végre meg kell kezdeni a társadalom érdemi felkészítését. Örvendetes, hogy a kormányzat most újszerű kezdemé nyezéseket tesz azért, hogy a csatlakozás össztársadalmi üggyé váljon. Azt kellene elérni, hogy a magyar lakosságnak a saját állami politikai berendezkedéséhez, gazdasági működéséhez, állampolgári pozíciójához mérhető fogalmai legyenek az unióról, amely – ha szabad így mondani – letéteményese, elsődleges kerete nemzeti sorsunk további alakulásának. Nem vitás, hogy egy olyan országnak, amelynek ezeréves történelme arról szól, hogy miként sikerül fennmaradnia, megőriznie magát a környező világ szorításában, a szuverenitás az első kérdés, ami tisztázásra szorul. Magyarország a belépéssel lemonde a sorsa feletti rendelkezésről, elvesztie hatalmát, hogy az ország ügyeit, bel- és külpolitikáját mások akaratától, befolyásától mentesen, szabadon alakítsa? A kérdé sre gyakran adott fehérfekete típusú válaszok nem érnek semmit. Mert az Európai Unióban valójában nem a szuverenitás megtartásáról vagy elvesztéséről van szó. Ellenkezőleg, a szuverenitás gyakorlásának olyan különleges és eredeti módjáról, amely a közös c selekvés szükségletét és végrehajtásának mechanizmusait össze tudta egyeztetni a tagállamok függetlenségével, érdekeivel. Szuverenitásunk az unióban Az európai politikai kultúra második világháborút követő egyik legnagyobb vívmánya ez. Az EU alapítói azo kon a területeken, ahol ez lehetséges volt, s kölcsönös előnyökkel járt, a közösség együttműködését – az eredetileg elképzelt nemzetállamok kiiktatása helyett – nemzetek feletti szintre emelték. Azaz közösségesítették. Ahol e feltételek hiányoztak, ott "cs ak” a közösségiesítés előkészítését indították meg "emelt szintű” kormányközi együttműködés meghonosításával. Az integráció ellenállhatatlanul tört utat magának a gazdasági szférában, majd ennek kisugárzó hatásaként valamennyi kapcsolódó területen, a közle kedéstől a környezetvédelemig, a szociálpolitikától a kultúráig stb. bezárólag, s végül kiterjedt a kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés szférájára. Ez a Montánunió, az Európai Gazdasági Közösség, az egységes belső piac, a Gazdasági és Pénzügyi Unió létrehozásában, valamint a Politikai Unió irányába tett lépésekben testet öltő ötvenéves sikertörténet nagy részben volt köszönhető annak, amit jobb kifejezés híján közösségi módszernek neveznek. A kifejezés az EU kormányzati formáját takarja. Ez egyben "szerkezet” és "speciális működés” is,
