Reggeli Sajtófigyelő, 2002. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-08-08
11 Magyarország által egyaránt aláírt, idevágó nemzetközi egyezmény nem alkalmas arra, hogy a magyar fél megakadályozza az újabb veszélyforrás létesítését. Újabb ciánbázisú aranybánya építé sét készíti elő a Gabriel Resources Erdélyben, a verespataki beruházást a cég világbanki hitel segítségével hozná létre. A hírre nemcsak a román, hanem a hazai természetvédő szervezetek is tiltakozásukat fejezték ki, utóbbiak a környezetvédelmi tárca közig azgatási államtitkárához, Kemény Attilához is eljuttatták észrevételeiket. Levelükben a Magyarország által 1991ben, Románia által pedig tavaly aláírt espooi egyezményre hivatkoznak. Az egyezmény lényege, hogy ha valamelyik országban környezeti veszélyforr ás létesül, arról a szomszédos államokat tájékoztatni kell, azért, hogy azok diplomáciai úton jelezhessék fenntartásaikat – felelte lapunk érdeklődésére Fiedrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselője. Az említett egyezmény ugyanakkor a rra nem alkalmas, hogy segítségével Magyarország megakadályozza a bánya építését. A dokumentum révén azt lehet elérni, hogy információcsere, konzultáció induljon meg a két állam között, Magyarországot bevonja Románia a környezetvédelmi hatásvizsgálatba, és észrevételeinket mérlegelje – tudtuk meg Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KVM). Mindazonáltal a KVM a román környezetvédelmi tárcától ez ideig hivatalos tájékoztatást nem kapott, valószínűleg azért, mert a beruházó sem kereste még fel a román szakminisztériumot. A két évvel ezelőtti ciánszennyezéshez képest egyébként a román fél ezúttal nagyobb mértékben viselné az esetleges kedvezőtlen környezeti hatásokat – jegyezte meg a tárca munkatársa. A Gabriel Resourcesnek mintegy 200 különféle engedél yt kellene beszereznie, ezek mintegy felét, köztük a koncessziós engedélyt már megkapta, de környezetvédelmi és műszakiépítési engedélye még nincs a beruházónak – közölte a Greenpeace budapesti szervezetének munkatársa. Csáki Roland azért is bízik abban, hogy a Világbank döntésére hatással lesznek a tiltakozó akciók, mert a román hatóságok engedélyeiket sok esetben a világbanki támogatáshoz kötik. A tárca a zöldszervezeteknek szánt válaszlevelét egyébként már postázta, ám az abban foglaltakról addig nem kí vánt a minisztérium képviselője nyilatkozni, amíg az érintettek azt nem olvasták – tudtuk meg a sajtóosztálytól. vissza Ciánveszély Verespataknál Népszabadság • 2002. augusztus 8. Csaknem húsz romániai környezetvédő egyesület fogott össze a Greenpeace szervezettel, hogy tiltakozzanak az Erdélyi Szigethegység szívében, Verespatakon tervezett hatalmas felszíni aranybányaprojekt ellen. A legnagyobb európai arany- és ezüstkincs k iemelésére létrehozott Rosia Montana Gold Corporation nevű kanadai – román vegyes- vállalat tevékenysége végleg megosztotta az egykori, magyaroknak is otthont adó bányaváros lakosságát. Egyik oldalon az új bányáknál munkát remélő, s ezért a beruházást minden erejükkel támogató munkanélküliek, a másikon pedig a történelmi települést mindenáron megmenteni akarók állnak. Ez utóbbiak szerint ráadásul az üzlet Románia számára rendkívül előnytelen. A kedélyek a végletekig felforrósodtak, amikor a tervezett békés ti ltakozó demonstráció hírére nagy létszámú rendőri erőket vezényeltek ki a településre. A bánya sorsa papíron már eldőlt, a környezetvédők azonban még reménykednek. A nemzetközi közvéleményben bíznak, hisz az ökorendszerek tönkretételét eredmény ező ciánozási technológiát a 2001 októberében elfogadott berlini nyilatkozat szigorúan tiltja. vissza Bizalmat kapott az új cseh kormány Népszabadság • 2002. augusztus 7. S zerdán egész napos vita után a 200 tagú parlamentben 101 kormánypárti honatya voksával megalakult a Vladimír Spidla miniszterelnök vezette kormány. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a Kereszténydemokrata UnióCsehszlovák Néppárt (KDUCSL), v alamint a Szabadság UnióDemokratikus Unió ( USDEU) hármas kormánykoalíciónak 101