Reggeli Sajtófigyelő, 2002. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-08-28
9 1888ban kelt levelében. Megköszönte Kossuthnak, hogy a jobbágysor helyett, amelybe beleszületett, életéből negyven évet szabad emberkén t élhetett le. (Az epizódot Szabad György idézi fel egyik Kossuthkönyvében.) Istvánnak koronája van, Kossuthnak kalapja. Istvánt egyházi énekekben, szimfonikus és dalművekben dicsőítik, Kossuthnak szeretetteljesen komázó szövegű nótája van, amelyet dalo lni betérő csárdában, mai italmérésben, baráti találkozásokon helyénvaló. (Az egyetlen ma is jegyzett Kossuthszimfóniát Bartók írta 1904ben.) Ez a profán és plebejus mintázat került nehéz helyzetbe az emlékezés évében. Kossuth nevével a nemzeti szabade lvűség (történészek szakkifejezésével: a liberális nacionalizmus) forrt össze. Egy forradalom első személyiségévé emelkedett. Ennek a forradalomnak polgári jellegét, nagy részben Kossuth hatására, a magyar törvényhozás kezdte polgári demokratikus irányba t ágítani. A 48as törvények védelmében vállalt szabadságharc az osztrákok több lépésben végrehajtott jogfosztására válaszul alakult át függetlenségi háborúvá. De nem ez volt az eszmei végállomás. Kossuth csak 1861ben — már a demokratikus köztársaság hívek ént — jelentette ki, hogy neve elvet, irányt személyesít. Aki őt mondja, 1849et mond. Aki őt megtagadja, 49et tagadja meg. Ez az öntudatos elvi meggyőződés: az európai horizontú forradalmi republikanizmus éppen a vereség tanulságait levonva alakult ki a trónfosztás taktikai kényszerlépéséből. Ebben a tapasztalatokra nyitott életműben nem lehet szembeállítani a polgári alkotmányosságot a cselekvő szociális érzékenységgel. Kossuth emlékéve most majdnem annyi ellentmondást hordoz magában, mint ami kijutott a Petőficentenáriumnak 1923ban. S ma is időszerű Babits komor ítélete a Petőfi koszorúiban azokról a koszorúkról, melyeket a költő eszméinek számos ellensége rádob emlékére — kőnek. Két (volt) parlamenti párt engesztelhetetlennek jelenti ki magát a lib eralizmus mindkét — baloldali és jobboldali — változatával szemben. Ôk mit ünnepelnek Kossuthban? A legnagyobb ellenzéki párt álláspontja — már vezető kormányzati tényezőként is — ambivalens volt. Példaképeit Tisza István kivételével, aki a hiteles nemzeti liberalizmus konzervatív végállomására jutott el, az újkonzervatívok közül választotta. Bethlen István, Teleki Pál — más ideálférfiak nevét ez alkalommal mellőzve — a liberalizmust világnézeti ellenségüknek tartották. A konzervatív blokk csak önmagához ma radt következetes, amikor királyi köztársaságot teremtett, klientúrával soksok alattvaló között, fokozatosan szélsőségessé váló állami központosítással. Kossuth a respublikában köztársasági érzelmű és meggyőződésű polgárokkal számolt. A leváltott magyar kormányerő balról jobbra halad(t), a demokratikus alkotmányosság rovására engedményeket téve a tekintélyelvűségnek. (Sokak szerint gyorsan és gyorsuló ütemben.) Kossuth — különböző időben változó elvbarátokkal — liberális felfogását megtöltötte a képvisel eti demokrácia konkrét elképzeléseivel. Már a fegyveres harc tizenegy hónapja alatt bebizonyította, hogy az érdekegyesítés jegyében jogbővítéssel lehet megtartani a szabadságharc oldalán a különböző társadalmi nagycsoportokat. A politikai elitnek biztosíto tta a törvényhozás kivételes túlsúlyát a végrehajtó hatalom fölött. A parasztságot elsősorban tulajdonának kiterjesztésével és terheinek csökkentésével nyerte meg. A zsidóság polgári, a zsidó egyház vallási egyenjogúságát törvény szintjére emelte. A polgár osodás szempontjából oly fontos oktatásügyet és büntetőjogot évtizedekre kiható modernizálással állította (elvben) a polgári (a feudalizmust lebontó) nemzetállam szolgálatába. A legnagyobb rugalmasságot a — magyar szemmel nemzetiségnek nevezett — nem mag yar népesség jogainak kiterjesztésében tanúsította. Horvátország teljes függetlenségét is elismerte volna. Más népeknek széles körű nyelvi, kulturális, igazgatási autonómiát ígért. Eljutott olyan — az ezredfordulón is időszerű — javaslatokig, mint a személ yiszervezeti autonómia és a népszavazás egyes vitás ügyekben. Még ha illúziókat táplált is a kisállamok működőképes föderációjával kapcsolatban, a mai olvasó végiggondolhatja, Kossuth menynyivel állt fölötte korunk — nemzetinemzetiségi — csőlátásának.
