Reggeli Sajtófigyelő, 2002. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-08-16
6 túli magyar, akkor még inkább érthetetlen a nagyfokú idegenellenesség. Felvetődik a kérdés, hogy ki a gyűlölet tárgya, ki számít egyáltalán idegennek a mai Magyarországon? A választási kampány óta tudjuk, hogy az ország fele vagy idegen, vagy idegenérzelmű. Vagy nem magyar, vagy nem keresztény, vagy legalábbis nem jó magyar. Mivel Magyarország 12 éve többségében magyar letelepülőket fogad, egyértelmű, hogy az első számú kívülről érkező idegen a hatá ron túli magyar. Miközben a politikai diskurzus központi tényezőjévé vált a határon túli magyarság, a lakossági elutasítás aránya növekedett. A határon túli magyar egyre inkább románná, szlovákká, ukránná vagy szerbbé válik Magyarországon, még akkor is, ha ő maga is magyar adófizető. Egy nem létező másság pecsétjét hordozza magán, és tapasztalja egy újfajta nacionalizmus megerősödését. A multikulturális környezetből érkező számára azért fájó mindez, mert ő kisebbségben, a nyilvánvaló hátrányokat vállalva őr izte meg nyelvét és identitását. Mindaddig, míg Magyarországra nem jött, azt is hitte magáról, hogy magyar. Itt aztán ugyanolyan idegenné, betelepülővé, betolakodóvá vált, mint szülőföldjén. A második közellenség, vagyis idegen a hazai történelmi kisebbs ég. Közismert: a MIÉP által politikai credo szintjére emelt antiszemitizmus nem csupán e körökben gyökerezik, s az sem vitás, hogy ez a jelenség a mai Magyarországon már jóval több, mint a másság iránti gyűlölet. Bűnbakkeresés, önmagunk kudarcainak magyará zata. A cigányság elleni gyűlölet is annyira erős, hogy azt már nem lehet pusztán társadalmi okokkal magyarázni. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy e réteg társadalmi integrációja nélkül változatlan marad a helyzet, ám ezt az integrációt meg sem próbálju k segíteni. Elvárjuk, hogy dolgozzon a roma, csupán munkát nem adunk számára. És nem rajtunk múlik, hogy nem gettóban élnek... A többi történelmi kisebbség, a Szent Istváni királyságba érkező telepesek utódainak már csak hírmondói élnek közöttünk. Vagy b eolvasztottuk, vagy kitelepítettük őket. De erről nem illik beszélni, olyannyira nem, hogy a kitelepített németek emlékünnepségére az államfő programjában nem jut hely. Az Országgyűlésnek sem akadt annyi ideje az elmúlt 12 évben, hogy rendezze a kisebbsége k parlamenti képviseletének kérdését. A tavasszal lezárult parlamenti ciklusban már beadvány formájában sem történt kezdeményezés e probléma orvoslására. A kampány után a kisebbségi vezetők kifogásolták, hogy ez a kampány egyáltalán nem szólt róluk, a vá lasztási harcban alig jelent meg a hazai nemzetiségek ügye. Gyakorlatilag leírták a nemzetiségeket. Ki tehát az idegen Magyarországon? Ki ellen irányul a gyűlölet? Vagy ez mellékes kérdés, a lényeg az, hogy gyűlölni lehessen? Ez már nem nyelvi nacionaliz mus, amely oly rég feszíti KeletKözépEurópát, hanem valamiféle egzisztenciaféltésben gyökerező politikai hisztéria. Pedig a magyar egzisztenciát nem kívülről fenyegetik. Mindszenty bíboros Szent Istvánra emlékezve így fogalmaz: A magyar törvénykönyvbe ez er év alatt rengeteg törvényt iktattak be, akárhányszor egymásnak ellentmondókat is, de mélyebbet, bölcsebbet senki őnála. Semmi föl nem emel, csak az alázatosság, és semmi úgy meg nem aláz, mint a kevélység és a gyűlölség. A magyar jövendőt semmitől úgy n em félti, mint a gyűlölködő szolganéptől és a fennhéjázó főemberektől. Paul Claudel francia író, diplomata azt írta: A Dunamedencében csak a Szent Istváni úton lehet keresni a gyógyulást. Márpedig gyógyulásra van szükségünk. Közeleg az ünnep. Megteh etnénk az első lépést a Szent Istváni úton. Csak az intelmeket kellene újra bevinni a köztudatba. vissza Gál Mária Húsz év múlva - Duray Miklósról Valamikor a kilencvenes évek elején, amikor még boldogan és naivan azt hi ttük, hogy - 1848 és 1956 valósággá vált tanulságaként - a nemzeti függetlenség és a polgári szabadság maga a legfőbb jó az egész itthoni és a máshová kényszerített magyarság számára, és most már mindörökre az lesz, egy - ma úgy mondanánk: