Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-13
6 új tömörülést tegnap jegyezték be a pozsonyi belügyminisztériumban. Gasparovic egy hete a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS) vezérének kifejezett utasítására nem került a jelenlegi legnagyobb ellenzéki politikai erő választási listájára. Nem is engedték őt felszólalni a jelöltállító kongresszuson. Grigorij Meszezsnyikov neves szlovák politológus a Népszabadságnak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Robert Fico és más ismert politikusok az elmúlt hetekben többször jelezték: Gasparo vicot – Meciarral ellentétben – elfogadható partnernek tartják, s valószínűleg ez bőszítette fel a pártvezért, akit egyébként Nyugaton is szalonképtelennek tartanak. Lapunk érdeklődésére Sergej Kozlik, a HZDS alelnöke viszont úgy vélte, hogy csupán néhány sértődött indulatos reagálásáról van szó. Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője szerint még korai bármiféle értékelés. vissza Készítette: Boér Krisztina és Csoma Sándorné * a Figyelőbe n előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság