Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-12
7 személy ellen is, aki nyilvánosan kifejezi szimpátiáját a kommunizmus iránt, i lletve megkérdőjelezi vagy mentegeti a kommunista éra bűntetteit. A titkosrendőrségek adattára az 1939től 1989ig terjedő időszakra vonatkozóan válik kutathatóvá és nyílik meg a nyilvánosság előtt úgy, hogy minden szlovákiai állampolgár megtudhatja, veze tette valamilyen dossziét róla a titkosrendőrség, s ha igen, kik voltak azok, akik életéről, munkájáról információkkal látták el a kommunista éra elhárítását. Az adattárat egy új hivatal kezeli majd, amelynek megalakulásáról ugyancsak döntött a szlovák pa rlament, s amely a Nemzet Emlékezetének Intézete nevet viseli majd. A törvény azonban nemcsak a titkosrendőrségre, illetve annak adattárára vonatkozik, hanem a katonai elhárításéra, sőt a büntetésvégrehajtási intézetekben működő titkos szervekre is – azaz a polgárok azt is megtudhatják majd, hogy katonai éveik alatt, esetleg a börtönben eltöltött időben gyűjtötteke róluk titkos információkat az állami szervek. A törvény ugyanakkor nem foglalkozik azzal, hogy a titkosrendőri állomány tagjai és ügynökeik a jövőben vállalhatnake társadalmi, netán politikai szerepet. vissza Az RMDSZnél tájékozódott Ekeus 2002. július 12. (9. oldal) Wagner T. István (Nagyvárad, Románia) Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa tegnap Markó Bélával találkozott Bukarestben, hogy a romániai magyarságot foglalkoztató kérdésekről tájékoztatást kapjon. Az RMDSZ elnöke Rolf Ekeusnak beszélt a szövetség és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti együttműködés eredményeiről és a státustörvény kérdéséről is. Utóbbiról Markó a találkozó után elmondta: jelezte a főbiztosnak, hogy a román és a magyar kormányfő szombati kolozsvári találkozóján körvonalazódott a ügy megoldása, s a román – magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottsága m egbeszéléseket kezd a jogszabályról. Elhangzott, hogy a vendég optimistának mutatkozott a továbbiak tekintetében. Markó a maga részéről pedig úgy vélekedett, hogy a státustörvény módosításakor csupán arra lenne szükség, hogy a jogszabályt összhangba hozzá k az Orbán – Nastasemegállapodással. Ekeus csupán annyit mondott, hogy fontos volt neki az RMDSZ véleményét megismerni a státustörvényről. vissza Békés Máértülésre készül a kormány Békésnek jósolják kormányzati források a Magyar Állandó Értekezlet jövő szerdai ülését. Úgy vélik, a tanácskozást az új kabinet inkább egyfajta ismerkedésnek, beszélgetésn ek szánja, mintsem konkrét vitának - például a státustörvény módosításáról. Ettől ez utóbbi még szóba kerül, a rázósabb kérdések azonban aligha kerülnek napirendre. Erre utal a meghívottak viszonylag széles köre is. A státustörvényről majd inkább beszélgetünk, mindenki vázolhatja nézeteit, lényegi döntések azonban aligha lesznek - állítják a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) jövő heti ülése előtt kormányzati források. Mint a Magyar Hírlapnak kifejtették, az új kormány elsősorban ismerkedne, tájékozódna, kerülné a konfliktusos helyzeteket. E szándék tükröződik amúgy a meghívottak listájának összeállításában is - tették hozzá. Budapestről ugyanis eljuttatták a meghívókat a határon túli szervezet eknek, ahol azután dönthetnek, kik képviselik majd őket. Érdekes kérdésnek számított ugyanakkor, hogy kit látnak majd szívesen Kárpátaljáról, illetve a Vajdaságból. Mint ismeretes, az előző ciklusban Ukrajnában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ad ta kijevi magyar parlamenti képviselőt, ezért az Orbánkormány csak ezt a szervezetet hívta meg a Máértra, noha a kisebbségi közösség jelentős részét az országos szinten bejegyzett Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képviseli. Most azonban a KMKSZ elnöke már nem képviselő, az új honatya, Gajdos István pedig az UMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe. Budapesten azonban úgy döntöttek, mindkét szervezetet meghívják a Máért ülésére, így nem kell Magyarországról eldönteni, "melyik a legitimebb" köz ülük. Hasonló a helyzet a Vajdaságban is, ahol a jugoszláv és a szerb törvényhozásban is kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség van jelen, ám Orbánék mindig meghívták a Fidesszel régóta szoros kapcsolatban lévő Ágoston Andrást, a Vajdasági Magyar Demokrat a Párt elnökét. Ezt azzal magyarázták, hogy a VMDPnek vannak helyi képviselői. Az MSZPben ezt - főként a kárpátaljai szelekció miatt - többször bírálták, most azonban Ágostonék megint csak kaptak meghívót. A lapunknak nyilatkozó források a napirendről s zólva elmondták: várhatóan szóba kerül minden olyan kérdés,