Reggeli Sajtófigyelő, 2002. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-07-09
10 Debrecen és Nagyvárad bekapcsolási lehetőségét is az európai közlekedési rendszerbe, és a 3as miskolci leágazásaként egy gyorsforgalmi utat építeni Debrecenig, illetve esetleg Váradig. A Nastaséval való megbeszélései kapcsán azt em elte ki: Magyarország a térség stabilizáló tényezője kíván lenni, ez a legfontosabb. Ehhez pedig az kell, hogy a szomszédos országokkal jó kapcsolatai legyenek, az említett államokkal összekötő kapocs pedig a határon túli magyarság. A kedvezménytörvény jöv őjére vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta, hogy a jogszabályt korrigálni fogják, annak érdekében, hogy jól működjék, jól szolgálja a határon túli magyarság ügyét és összhangban álljon a vonatkozó európai szabályozókkal. A folyamat első lépése a Máért e havi ülése lesz, amelyen az alkalmazás eddigi tapasztalatait tekintik át. Elhangzott, hogy a módosításkor figyelembe fogják venni az előző magyar kormány elképzeléseit is és az ügyben konzultálnak a környező államok kormányaival. vissza Medgyessy Péter konkrét támogatást ígér Eltérő hangnemben értékelték a román lapok a magyar kormány fő erdélyi látogatását. Több kommentár is kiemelte Medgyessy román nyelvtudását, mások viszont úgy vélték, a budapesti vezető semmi konkrétumot nem ígért - például a státustörvény ügyében. Medgyessy tegnap Nagyváradon a határ menti együttműködés fejleszté sét ígérte. "A magyar kormánynak az a dolga, hogy ne általánosságban, hanem konkrét formában támogassa a határon túli magyarságot" - jelentette ki tegnap Nagyváradon Medgyessy Péter, amikor m egnyitotta az RMDSZ új, Bihar megyei székházát. Az épülethez érkező miniszterelnököt amúgy több száz ember fogadta nagy tapssal. Medgyessy beszédében az RMDSZ szerepéről szólva úgy vélte, a szövetség a romániai magyarság egységét képviseli, majd az MTI sze rint hozzátette: "külön köszönettel tartozunk azon vezetőinek, akik megakadályozzák a széthúzást a szövetségben". A kormányfő tegnap találkozott Petru Filip nagyváradi polgármesterrel, akivel a gazdasági együttműködést érintve elsősorban az infrastruktúra , a közlekedési hálózat fejlesztéséről beszéltek. Medgyessy feltétlenül szükségesnek nevezte, hogy Debrecen és Nagyvárad között legalább gyorsforgalmi út épüljön, és a magyarországi autópályaépítéseknél vegyék figyelembe, hogy valamilyen módon ez a térség is kapcsolódjék az európai útvonalakhoz. "Nem ígérhetem, hogy Magyarország autópályát fog építeni Romániában, mert ez a román fél dolga, azon kell dolgoznunk, hogy a Romániában és Magyarországon épülő autópályákat összekössük" - hangsúlyozta. Medgyessy k olozsvári látogatását egyébként eltérően kommentálták a román lapok - írta bukaresti tudósítónk. A Cotidianul például azt állapította meg tudósítása címében, hogy a magyar kormányfő semmit sem ígért meg Adrian Nastase román kormányfőnek, alcímében pedig a beszámoló leszögezi: a státustörvény az Orbánféle változatban marad fenn. Így a szerző szerint a státustörvény módosításai nem lesznek lényegiek, és elsősorban a magyar- igazolvány kiadásának módozataira vonatkoznak majd. A Cotidianul megállapította: Nast ase szelídebb hangnemet alkalmazott, elkerülte azt, hogy tárgyaljon a státustörvény változtatása kapcsán fölmerült ellentétekről. A tekintélyes Adevarul szerint a román és a magyar kormányfő azonos nyelvet használt. A Curentul ezzel szemben úgy vélte, hog y bár a "magyar miniszterelnök bebizonyította, hogy nem felejtette el ősei nyelvét", Nastase és Medgyessy mégsem használ azonos nyelvet a státustörvényről tárgyalva. A Curierul National azt emelte ki, hogy Románia és Magyarország gazdasági együttműködési stratégiai partneri kapcsolatot kíván kialakítani, az Evenimentul Zilei viszont leszögezi: Medgyessy kiszámíthatatlan. A lap azonban nem politikai magatartására gondolt, hanem arra, hogy a biztonságiakat alaposan megtévesztette első esti elszállásolásával. A Romania Libera is azt tartotta legfontosabbnak, hogy a magyar miniszterelnök kolozsvári unokahúgánál töltötte az éjszakát. A lap arról is beszámolt, hogy a román illetékesek figyelmeztették embereiket, nehogy valamilyen élcet süssenek el Medgyessy közel ében, mivel a miniszterelnök érti a nyelvet. A Ziua értékelése szerint a két kormányfő sajtóértekezletén csupán jóindulatú általánosságokat hangoztatott, a státustörvényről pedig a két fél szintén csupán általánosságban nyilatkozott. vissza MHösszeállítás