Reggeli Sajtófigyelő, 2002. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-06-06
7 ugyan nem tudtak hozzájárulni a terrorizmus elleni harchoz, a hírszerzésben rendkívül sokat segítettek. Gorka Sebestyén szerint ezen a területen méltányolták rendkívül sokra Magyarország segítségét is. Az amerikai hírszerzéstől eltérő aspektusból, módszerekkel végzett információgyűjtés rendkívül hasznosnak bizonyult. vissza Támogatást várnak a közmédiumok Az Országgyűlés költségvetési bizottsága meghallgat ta a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió elnökét, valamint a közmédiumok kuratóriumi elnökeit. Az MTV őszig képes a jelenlegi színvonalon műsort készíteni, utána támogatásra lesz szüksége, mondta lapunknak Bakó Lajos, az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Szerinte nem lehet alaposabban vizsgáltatni egy céget, mint ahogyan a televízió gazdálkodását vizsgálják. Mint ismert, az MTV az elmúlt évben több mint 20 milliárdos támogatást kapott. Kondor Katalin, a Magyar Rádió és Szadai Károl y, a Rádió Kuratóriumának elnöke szerint a rádiónak is költségvetési támogatásra van szüksége. Szadai azt mondta, a fejlesztésekhez több milliárd forintos támogatás kell. Kiemelt e, hogy az előfizetési díj eltörlése 5,3 milliárd forintos évi bevételtől vonja el az intézményt. A meghallgatáson kritika is érte a rádió beszámolóját, mert az nem a május 15i kért időpontig, hanem csak az április végéig terjedő időszakra vonatkozott. Ki maradt belőle az Orbánkormány egyik utolsó intézkedése, amely kétmilliárdos kezességet vállalt az intézmény számára. Kondor utalt rá, hogy a rádió 94 óta változatlan költséggel működik. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a Duna Tvnek támogatá sra van szüksége. Pekár István, a Duna Tv elnöke közölte, az intézmény a legszerényebb költségvetéssel működő köztévé. Közben Várhegyi Attila fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, súlyos következményekkel járhat, ha az új kormány elveszi a közmédi umoktól a hitelfelvétel lehetőségét. Ez esetben elsötétülhet a képernyő, elnémulhat a rádió — mondta. Szalai Annamária (Fidesz) szerint a direkt politikai cenzúrát felváltja egy kifinomultabb gazdasági cenzúra, s ezáltal tudják elérni a közmédiumok megszál lását. Szabó Zoltán szocialista képviselő azt mondta: örül Szalai kijelentésének, amellyel elismerte, hogy az előző kormány politikai cenzúrát gyakorolt. Szabó utalt arra, hogy az előző kabinet nem számolt el azzal az alkalmanként 1020 milliárd forinttal , amit az elmúlt négy évben gyorssegélyként kiutalt a köztévének és a közrádiónak. vissza Lakos Nóra NÉPSZAVA RMDSZküldöttség készül a magyar fővárosba Az új magyar koalíciós kormánnyal létrejött kapcsolataink folytatása ként még június folyamán RMDSZküldöttség utazik Budapestre, hogy a romániai magyar oktatási, nevelési és tudományos intézményeknek nyújtott magyarországi támogatásokról tárgyaljunk — jelentette be Markó Béla szerdai sajtóértekezletén. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hangoztatta: neki magának is, de a szövetség más tisztsé gviselőinek is volt már alkalma megbeszéléseket folytatni az új magyar kormány, a koalícióban kormányzó MSZP és SZDSZ képviselőivel. E kontaktusok folytatásaként az elkövetkező napokban, hetekben a szövetség küldöttsége Magyarországra látogat, hogy ott a romániai magyarok önazonosságának fejlesztését szolgáló oktatási, kulturális és tudományos intézmények támogatási rendszeréről, az eddigi támogatások folytatásának módozatairól folytasson megbeszéléseket a különböző magyar minisztériumokkal, elsősorban a szomszédos országokban élő magyar közösségekkel kapcsolatos feladatokat ellátó HTMHval. Ebben az összefüggésben tett említést Markó Béla arról, hogy az RMDSZ különösen érdekelt a tetemes magyarországi anyagi támogatással tavaly létrehozott Sapientia erdél yi magyar magánegyetemnek nyújtott anyagi támogatás további folyamatos biztosításában, amire már kaptunk biztosítékokat.