Reggeli Sajtófigyelő, 2002. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-05-24
13 ehhez partnerek immár a budapesti kormánypártok is, nem beszélve az RMDSZről, mely paktumpolitikájával legitimizálja a helyzetet, bokrétaként tündökölve Románia demokratikusra átmázolt kalapján. A kolozsvári Szabadság jegyzetírója így fejezi be írását: „Őszintén szólva engem elképeszt és megdöbbent ennek a bizonyos Bársony András nevű úriembernek az a mondata, hogy az egyházak tulajdonvisszaigénylése Romániában jóval meghaladja azt a szintet, mint amilyet például Magyarország a saját egyházaival szemben vállalt. Valószínűleg Bársony András sem gondolta komolyan ezt a félretájékoztatást, amelynek valóságalapja körülbelül annyi, mint Nastase miniszterelnök újabb újságíróellenes kirohanása. A magyar politikus úgy tett Bukarestben, mintha szívvellélekkel a románok malmára hajta ná a vizet, anélkül, hogy a román kormány ezt valóban meg is érdemelné. Nyilatkozataival túltett a franciákon is, akik Románia feltételek nélküli integrációját támogatják. Tizenkét évvel a romániai rendszerváltás után mégis történt annyi fejlődés ebben az országban, hogy józan gondolkodású románok (is) keményen tiltakoznak a hazugság, a külföld felé történő igaztalan magamutogatás ellen. Úgy érzem, magyar politikusainknak mellettük a helyük, hiszen ennek az országnak akkor lesz bármiféle boldogulási esélye Európa porondján, ha mindenkori politikai elitje leszokik a hazugságról, a félretájékoztatásról. (…) A nyugati döntéshozó fórumok pedig akkor segíthetnek igazából Románián, ha továbbra is keményen számon kérnek, és kötelezik vállalásai betartására. Más út nincs Európába!” Könnyen megeshet, hogy az Orbán Viktor által javasolt polgári körökre Erdélyben is szükség lesz hamarosan – Bukarest és Budapest ellenében ott is van mit megvédeni. vissza Milyenek vagyunk Erdélyből nézve? 2002. május 24. (7. oldal) Ludwig Emil Hétnapos, sok száz kilométeres utazással a hátunk mögött nem könnyű rövidre fogni a látottakathallottakat. A máramarosi Tiszapar ttól indulva az Iza völgyében, a Radnai havasok közt, Beszterce vidékén; Marosfőtől Gyergyón és a Csíkimedencén át a Küküllő mentéig jártuk körül az országnyi Székelyföldet, a somlyói szent hegynél töltve a pünkösdöt. Messziről jött ember azt mond, amit a kar, az alábbi idézetek azonban másoktól, ottani emberektől valók. Rólunk, magyarországi magyarokról szólnak. – Óvatosabbnak kellett volna lenniök – figyelmeztet utólag a sokat látott máramarosszigeti író. Moszkvában járt egyetemre, volt módja megismerni a kommunista embertípust. – Soha nem tudnak azok megváltozni, csak az ideológiát vedlik le magukról, de örökké ugyanazok maradnak. – Meg vagyunk verődve, uram! Mük is meg vagyunk verődve, magukkal együtt! – harsogja egy rekedt hang a gyergyószentmiklósi k ocsmában. Közel a záróra, fortyan az indulat. – Mi történt a magyarokkal? Már megint… Hát sose tanulnak már? Amikor megtudja az öreg, hogy újságtól vagyunk, szemrehányásra vált. Hosszan, pontosan idéz Arany János Buda halála című eposzából, majd kioktatón emeli csonka jobb keze egyetlen ujját. – Csak anynyit kellett volna bemondaniuk a tévébe, hogy a szocializmus a kommunizmus felé vezető út közbülső állomása. A szocialisták félútig jutott kommunisták. Csak eltévesztették az utat. Ezt nem tudják odaát a mag yarok? Itt minden székely tudja… Nem messze innen történt – szóba került az eset másnap Csíksomlyón is – , hogy a választás utáni napokban magyarországiak busza állt meg egy elágazásnál, s egy helybéli embertől tudakolták az útirányt. A székely góbé végigm ustrálta az utasokat, majd visszakérdezett: – Maguk kommunistáke? Mikor válaszként azt hallotta, hogy „nem, mi piaristák vagyunk”, csak akkor mutatta: – Arrafelé! A Kárpátmedence legmagyarabb városát, Székelyudvarhelyt szinte letargiába döntötte a polgá ri kormány veresége. Régi barátaink is szemünkre vetik a felelősségünket, fővárosiként még tetézve is, de ők legalább vigasztalnak is: a mostani helyzet sokkal biztatóbb, mint a nyolc évvel ezelőtti. Medgyesen is megkapjuk a magunkét a város plébánosától. Régi atyai barátunk, háromszéki székely, tizenegy évnyi kemény börtönnel „díjazott” életpályával. Mi lett már megint veletek? Visszaszavaztátok a Csau egykori elvtársait? – halljuk megint az értetlenkedő kérdést. Nehéz megmagyaráznunk, de „szerencsére” hoz zájuk is eljut a Heti Hetes, meg a hasonló hazai szemét a műholdas tévén. És az sem segít a magyarországiak jobb megítélésén, amit az helybéliek a csíksomlyói búcsún látnak az utóbbi pár évben. A keresztény zarándokok mellett egyre több különös figura, tá rsaság jelenik meg
