Reggeli Sajtófigyelő, 2002. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2002-04-23
9 Határon túli remények és elvárások Az erdélyi magyarság aggodalommal kísérte, hogy kettészakadni látszott a magyarországi választók sok milliója, de úgy gondolom, az urnáknál született szoros eredmény nem a kettészakítottság jövőjét vetíti előre — ha ngsúlyozta hétfőn Markó Béla. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke kiemelte: a határon túli magyar közösségeknek egész Magyarország, az országgyűlés és a mindenkori magyar kormány támogatására szükségük van. Hangsúlyozta: az RMDSZ az összes jelentő s magyarországi párttal az egyenlő közelség elvét próbálta érvényesíteni az elmúlt években és ez ezután is így lesz. Markó levelet kapott Medgyessy Pétertől. Az MSZP miniszterelnökjelöltje jelezte : felelősséget érez a határon túli magyarság sorsáért. Azt is jelezte, minél előbb párbeszédet akarnak folytatni velünk. Bízom abban, hogy ez azt jelenti: a továbbiakban is érvényesíteni tudjuk véleményünket — fogalmazott Markó. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a mindenkori magyar kormánnyal jó kapcsolatokat ke ll kiépítenie, s mi ezt igyekszünk megtenni — nyilatkozta hétfőn Bugár Béla, az MKP elnöke, a szlovák parlament alelnöke. Elvárjuk, hogy a mindenkori magyar kormány támogatni fogja a szlovákiai magyarok legitim képviselete, az MKP integrációval összeegyezt ethető törekvéseit, javaslatait — jelentette ki Bugár. Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke nem zárta ki, hogy bizonyos idő múltán új választásokat kell kiírni. Feltették a kérdést: vajon Orbán Viktor támogatójaként nem éreze csalódottságot? A szlováki ai magyar politikus — akit a szlovák pártok a Kossuth téren elhangzott beszédéért elmarasztalnak — válaszában hangsúlyozta: Nem a magyarországi választások ügyében, hanem a következetes rendszerváltás érdekében szóltam — fogalmazott Duray. A magyarországi választásoknak a választópolgárok a győztesei, akik bebizonyították, hogy tudnak és akarnak dönteni saját sorsukról — közölte Kasza József szerbiai kormányalelnök, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője. Kasza szerint a VMSZnek egyforma távolságra kell le nnie minden magyarországi parlamenti párttól, függetlenül attól, hogy hatalmon vagy ellenzékben van. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szerint a határmódosítás nélküli nemzeti integráció folyamata olyan reális politikai ténnyé vált, amelyet nehéz le nne megakadályozni, s remélhetőleg ezt az új magyar kormány sem kívánja megtenni — közölte Ágoston András, a VMDP elnöke. vissza MTIinformáció Sokkot okozott Le Pen előretörése Jacques Chirac mellett sorakoznak fel a fra ncia szocialisták Megütközést keltett Franciaországban, hogy az elnökválasztás első fordulóján megdőlt a papírforma: Jacques Chirac francia államfő és JeanMarie Le Pen, a Nemzeti Front elnöke áll szemben egymással a második fordulóban, a biztos továbbjutónak tartott szocialista párti kormányfő, Lionel Jospin azonban kiesett az elnökválasztási küzdelemből. Hétfőre virradóra Párizsban és több francia városban tüntettek a szélsőjobboldali előretörés ellen. A francia belügyminisztérium hétfő hajna lban nyilvánosságra hozott végeredménye szerint Chirac a leadott szavazatok 19,67 százalékát, Le Pen pedig 17,02 százalékát szerezte meg, így ők ketten jutottak be a május 5re kiírt második fordulóba. Lionel Jospin szocialista párti miniszterelnök 16,07 s zázalékos eredménnyel a harmadik helyre csúszott. A választásra jogosult mintegy 40,2 millió franciából több mint 29,1 millió járult az urnákhoz. A választástól távol maradók aránya 27,63 százalékot tett ki. Jacques Chirac hétfőre virradóra felszólította honfitársait, hogy tömörüljenek egységbe a demokrácia megvédése, a köztársaság egységének megerősítése végett. Az eredményeket értékelő rövid beszédében az államfő úgy fogalmazott: Franciaország jövője és a toleranciáról vallott értékei kérdőjeleződtek me g. Le Pen arra kérte a franciákat, hogy sorakozzanak fel mögötte a francia újjászületés második szakaszában, az elnökválasztás második fordulójában. Le Pen — saját szavai szerint — az euró bevezetése miatt tönkrement iparágak dolgozóihoz, a nyomorúságos ny ugdíjból tengődőkhöz, a külvárosokban, városokban és falvakban kialakult